Sport

2007.01.17. 03:29

Generációváltás előtt

Nagykanizsa (bb) - Az Ants Baseball Klub baseballozói már tavaly a kupagyőzelemmel kilábaltak a gödörből, az újévben pedig felfrissült kerettel térnének vissza a bajnokság élére.

Benedek Bálint

- Az ifjú titánok már készen állnak - folytatta a tréner. - A bevetés sikerére garancia, hogy a tavalyi B kategóriás Eb-n többen egyéni teljesítményükkel tűntek ki, említhetném Perényi Ádámot, aki számos különdíjat is bezsebelt. A tavalyi NB I-es küzdelmekből a Red Ants nem esett ki, ez óriási eredmény, s ha még több sikerélmény éri a fiúkat, akkor tíz évre megalapozhatjuk a jövőnket.

Az évek során a baseball a dél-zalai város jellegzetességévé vált, ráadásul a Hangyák továbbra sem igazolnak külföldi légióst. Sőt, már japán edzőre sincs szükség, hiszen a hazai készletből azt is megoldják. Ugyanis Gondi Zoltán mellett egyre több szerepet kap az egykori játékos, Hajdu László. A kiváló utánpótlás- munkának köszönhetően - tavaly a gyermekcsapat ezüstérmes lett - egyre több ifjú reménység érkezik a Thury- pályára. Arra a területre, melyre már évek óta ráférne egy nagyobb felújítás. Ígéretek eddig is voltak, 2007-re pedig már tervek készültek, a legégetőbb probléma a játékosok érdekében az öltözők és a kerítés helyreállítása. Az átalakulás nem csak a baseballozókat érintette, hanem a hölgyeket megmozgató softball is újjászerveződött. Az edzői posztra Ivanics István került, a fiatalokkal feltöltött keret a kupában harmadik, míg a bajnokság csatáiban a dobogó második fokára állhatott fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!