Balogh Anikó

2019.11.28. 07:00

Szabó Katalin nyelvi verseny a Báthoryban

November 8-ától 15-éig került megrendezésre iskolámban az Amerika-hét programsorozata. Izgalmakkal teli hétnek lehettem én is részese. Az amerikai zenei műfajok megismerése, az amerikai nevezetességek bemutatója, az amerikai kosarasok játéka, a koktélbemutató, a country tánc, valamint az amerikai nagykövetség diplomatájának, Kevin Doy úrnak az előadása jelentett többek közt maradandóan nagy élményt.

ZSZC Báthory István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Zalaegerszeg

A nyelvi verseny résztvevői az eredményhirdetés után Fotó: Báthory

Számomra mindezeken túl a legfontosabb rendezvény a 2019. november 12-ei nyelvi vetélkedő volt. A nyelvi verseny iskolánkban egy fiatalon elhunyt tanárnő, Szabó Katalin emlékét őrzi, és immár sok­éves hagyománya van. Ebben az évben tematikáját az Amerika-héthez igazították ugyan, de a megszokott módon mind a középiskolások, mind az általános iskolás korúak számára volt lehetőség az indulásra.

A nyelvi verseny résztvevői az eredményhirdetés után Fotó: Báthory

Én is részt vettem a németfordító versenyen „vendéglátás – haladó” kategóriában. A fordítandó szöveg témája nagyon érdekes volt. A maca gumó élettani hatásáról, termőhelyéről, felhasználásáról tudhattam meg érdekes információkat, erről korábban még magyar nyelven sem olvastam. Ezt a növényt ,,csodanövénynek” is nevezik, az Andok magas hegyeiben, 2800–3000 méter magasságban található meg. Lassan sütve, szárítva, főzve egyaránt fogyasztható. A gumót, szárat, leveleket és gyökereket is porrá lehet őrölni. Magas ásványianyag-tartalommal rendelkezik, a szervezet működéséhez nélkülözhetetlen fehérjék, magnézium, vas és cink is található benne. Én most hallottam először erről a rendkívüli növényről, bár kiderült a szövegből az is, hogy egy ideje már Európában is közkedvelt.

Elsődleges célom a versenyre való benevezéskor az volt, hogy az eddig megszerzett tudásomat felmérjem, és kamatoztassam mindazt, amit az elmúlt négy évben tanultam. Örömmel töltött el, hogy a szorgos munka és tanulás eredményeképpen nem tűnt túl nehéznek a feladat, jól tudtam teljesíteni. Miután pályamunkámat beadtam, felszabadultan élveztem az általános iskolások vidám megmérettetését is. Az idei versenyen ők a MARVEL filmstúdió filmjei­ről készítettek bemutatót, és ehhez kapcsolódó feladatokat oldottak meg.

November 14-én, csütörtökön, az „Amerika-napon”, Kevin Doy attasé úr előadása után érkezett el a nyelvi verseny eredményhirdetésének az ideje. Haladó kategóriában első helyezést értem el, ami hatalmas boldogsággal töltött el. A legnagyobb élményem az volt ezen a napon, hogy az oklevelemet Kevintől, az amerikai diplomatától vehettem át. Hálás vagyok az iskolámnak, hogy részese lehettem ennek a programsorozatnak, és betekintést nyerhettem az amerikai kultúra világába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!