Horváth Anna és Károly Anna

2019.11.14. 07:00

Megnyílt a tilaji kincsek ládája

Nemrég lehetőségünk nyílt elkísérni iskolánk 9/C osztályos tanulóit Tilajba, ahol igazi különlegességeket láthattunk és hallhattunk. Az „előadásokat fogunk hallgatni” mondat elhangzása után húztuk kicsit a szánkat, de erősebb volt az öröm, hogy addig sem az iskolapadot koptatjuk. Aztán jött a meglepetés…

ZSZC Báthory István Szakgimnázium- és Szakközépiskola Zalaegerszeg

A báthorys diákok Sebestyén Lillát hallgatják Fotó: Báthory-iskola

Egy csendes, gyönyörű kis faluba érkeztünk, azon belül is egy egyszerű, családias hangulatú házhoz. Még ekkor is láttuk a többieken, hogy pont annyi kedvük van hozzá, mint nekünk. Nem fecsérelték az időt az előadók sem, szinte rögtön elkezdték a mondókájukat. De nem a szokásos módon. Már az első pillanattól kezdve megragadott minket az a légkör, amely az előadások helyszínére belépve beszippantott – bár az arcokat elnézve, nem csak bennünket. Régi stílusú pajta, a plafonról lógnak a zsákba pakolt paprikák… Van egy feelingje, mi tagadás.

Valamint az is tetszett, hogy az előadások leginkább interaktív jellegűek voltak. Darázsi Zsolt, a Göcsej Természetvédelmi Alapítvány képviselője például úgy vont be több diákot is, hogy a hagyományos gyümölcsfajtákról és felhasználásukról kérdezte őket. Ugyebár, miből is lesz a jó pálinka?

Sebestyén Csilla, aki a Csáford – Völgyi Natúr Ponttól érkezett, még kóstolási lehetőséget is biztosított számunkra, ami szintén lenyűgözően hatott ránk. Többek között kóstolhattunk homoktövisvelőt, és gyömbér–citrom szirupból készült limonádét is.

Tilaj polgármestere, Senkó Balázs pedig arról mesélt nekünk, hogy a különféle gyümölcsöknek, zöldségeknek mennyi pozitív hatása van a szervezetünkre. Ami a leginkább megfogott minket, mégis az a tény volt, hogy a felhasználás során semmi sem vész kárba; ami megmaradna, azt az állatoknak adják.

A báthorys diákok Sebestyén Lillát hallgatják Fotó: Báthory-iskola

Kirándulásunk zárásaként körbejártuk a helyiségeket. A kiskonyhában gyógynövényekkel, savanyúságokkal és kompótokkal is találkozhattunk. Különlegességként tartjuk számon azóta is a befőttes üvegből visszaköszönő csalánt, és nem utolsósorban a bio vécét, amibe használat után fűrészport kellett szórni.

A visszafelé úton már az új sofőrünkkel beszélgettünk, Tilaj polgármesterével, aki elárulta, hogy néhány éve még ő is a Báthory tanulója volt.

Egy biztos, az „előadás” szóban pozitívan csalódtunk, az interaktív előadások és a kóstolás felülmúlták a várakozásainkat. Sikerült kinyitnunk Tilaj kincsesládáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!