Burinda Linda, 10.a

2019.12.05. 07:00

Ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy

Manapság már elengedhetetlen, hogy az ember beszéljen valamilyen idegen nyelvet. Egy mai egyetemista például már nem diplomázhat le nyelvvizsga nélkül. De nem csak a diploma megszerzéséhez fontos a nyelvvizsga. Ha külföldi tanulmányi úton, akár nyaraláson vagy esetleg munkaügyben vagyunk más országban, meg kell értetnünk magunkat.

Lenti Gönczi Ferenc Gimnázium

Legkedveltebb tanult nyelvek az angol, a német, a francia. Nem véletlenül említettem az angolt elsőként, hiszen világnyelvként tartják számon. Meglehet, 30-40 éve nem sokra mentünk volna vele Magyarországon, de a technika fejlődésével, az okostelefonok, az internet megjelenésével kinyílt a világ számunkra, és a kommunikáció, az ismeretek terjesztésének egyik alapeszközét – a közösen beszélt nyelvet – biztosítanunk kell.

Egészen az általános iskolától kezdve tanuljuk már az idegen nyelveket. Néhol már ott is, de főképp középiskolákban már indulnak külön nyelvi tagozatos osztályok. Ez hatalmas segítség tud lenni. Nyelvi órák, fakultációk, külön nyelvi szakkörök segítik a diákokat a nyelvvizsga megszerzésében már gimnáziumban is. Kellő belefektetett munkával, hajlandósággal a plusz feladatok megoldásával a diákok hamar megszerezhetik nyelvvizsgáikat. Személyes tapasztalataim szerint minden segítséget megad az iskola annak érdekében, hogy sikeresen nyelvvizsgázzak. Persze idegen nyelvű filmeket nézve, zenéket hallgatva, könyveket olvasva az ember könnyebben tanulja azokat, de úgy érzem, ha csak az iskolámra hagyatkoznék, akkor is bőven időben le tudnék vizsgázni a választott nyelvemből, még a gimnázium alatt.

Szubjektív véleményem szerint, a nyelvtanulás fantasztikus dolog. Azzal a középfokú angol nyelvtudással, amivel jelenleg rendelkezem, töménytelen mennyiségű új ismerethez juthatok hozzá pillanatok alatt. Karnyújtásnyira van szinte minden létező információ. Az ember csak előkapja a mobilját, egyet-kettőt kattint, és rengeteg online könyv, blogok, videók, egyebek várják. Nem csak saját, de idegen nyelveken is, ami nagyban szélesíti a kínálatot. De szórakoztatáson kívül a telefon nyelvtanulási célokra is kitűnően felhasználható. Appikációk százai taszítják a tanulni vágyót a bőség zavarába. Minden korosztály, személyiség megtalálhatja a számára legkényelmesebb tanulási módot. A Z-generáció tagjai – akik közé én is tartozom -, és a nálunk fiatalabbak egyaránt már abban a korban élnek, és éltek mindig is, ahol a technika körülveszi őket. Szinte össze vagyunk nőve mobiljainkkal. Ezért is tartom jó ötletnek a nyelvtanuló appok széleskörű elterjesztését. Ahogy az idő telik, az idősebb generációk is egyre jobban bekapcsolódnak az elektronikus tanulásba. Örömmel látom, hogy a felnőttek sem zárkóznak el ettől a lehetőségtől, így az elektronika által létrehozott generációs szakadék, úgy látom, kicsit szűkül.

Versenyek tömkelege várja a tehetséges diákokat, mind területi, mind megyei vagy még akár országos tekintetben is. Különféle külföldi ösztöndíjakat is szerezhetnek, és ami nekem is a legfontosabb, megvan annak egyik kulcsfontosságú eszköze a kezükben, hogy magabiztosan indulhassanak világot látni. Az én fő célom a nyelvtanulással az, mint tudomásom szerint sok más kortársamnak is, hogy más országokban is a bizonytalanság érzése nélkül tudjak társalogni azokkal is, akikkel egyébként nem lenne lehetőségem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!