Találkozás az Arénával

A metrótól a stadion felé hömpölygő tömeg, a sok sál és zászló látványa kellőképpen megadta a hangulatot. Megérkezésünkkor lenyűgözött a létesítmény mérete, szerkezete, de legjobban a piros-fehér-zöld kivilágítása. A beléptetésnél elkérték a személyi igazolványomat. Nagy szerencse, hogy otthon az utolsó pillanatban jobbnak láttam ezt magammal vinni. Felemelő érzés volt belépni a nézőtérre, és megtapasztalni a stadion ünnepélyes hangulatát. Élmény volt megcsodálni a gyepszőnyeget, a fedett lelátót, a négy kivetítőt.

A nyitóünnepségen legendás játékosokat szólítottak a pályára. Bár én csak a fiatalabbakat ismertem, de átéreztem, mennyire tiszteli a közönség az idősebbeket. Köszöntötték a 92 éves Raduly Józsefet, a legidősebb, még élő korábbi magyar válogatott labdarúgót. Csodáltam, hogy ennyi idősen vállalni tudta, hogy közel 70 ezer ember előtt felidézi emlékeit az egykori Népstadionról.

A csapatok bemutatásánál örültem, hogy az uruguayi csapat két zseniális támadója, Suárez és Cavani is pályára lép.

A játékosok bemelegítése után avatták fel az új stadiont. Engem is magával ragadott a hangulat, amit a Soho Party teremtett a szurkolói himnusszá vált „Az éjjel soha nem érhet véget” dallal, de az igazán különleges élményt a „Nélküled” jelentette, amit dunaszerdahelyi fiatalok énekeltek el. Amikor sok ezer ember énekelte velük „hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk”, éreztük, nemcsak a futball szeretete az, ami összetart minket.

Ezzel a megható pillanatoknak még nem volt vége, a himnuszok után következett Gera Zoltán elbúcsúztatása. A szurkolótábor megállás nélkül kántálta a nevét, zúgott a „Gera Zoli, Gera Zoli”. Először csodálkoztam rá, milyen erőt, energiát tud adni a drukkerek szeretete, szenvedélye.

A mérkőzést Uruguay kezdte, nagyon veszélyesen. Suárez korábbi kísérletei után tökéletes átadásnak köszönhetően Cavani révén megszerezték a vezetést. A második gólnál higgadtan cselezte ki a védőket, gyönyörűen talált a kapuba a 19 éves Brian Rodríguez. 2-0-nál elfogott a félelem, hogy esetleg csúfos vereség lesz a vége, de szerencsére a magyar válogatott két perc elteltével szépített egy jól felépített támadás sikeres befejezésével. Szalai Ádám lett az új Puskás Stadion történetében az első magyar gól szerzője. Ezt követően a mérkőzés irama lelassult, az eredmény nem változott, de a szurkolói hangulat minden várakozást felülmúlt.

Sokáig emlékezni fogok erre az élményre, a gólunkat ünneplő sok ezer szurkoló örömére és a többi pillanatra, amelyeket az új Aréna lelátóján éltem át.