Váradi Luca 11. e

2019.11.28. 07:00

Jelszavunk volt: irány Togliatti!

Szeptember 21. és 25. közt iskolánk 6 fős delegációja – amit orosztanárnőnk, Rák Éva és öten diákok alkottunk – egy messzi orosz városba, Togliattiba utazott nemzetközi ifjúsági konferenciára. A moszkvai Seremetyevón landolt a repülőnk, ahol a terminálok között külön metró közlekedett! Belföldi járatunk a szamarai Kummocsán szállt le.

Batthyány-gimnázium Nagykanizsa

A kanizsai gimnázium küldöttsége Oroszországban Fotó: Batthyány

Programszervezőnk, Jekatyerina üdvözölt minket. Rendkívül furcsa volt, hogy körülöttünk csak oroszul beszélnek, de lassan hozzászokott a fülünk és az agyunk, így már mondatokat is megértettünk. Kint egy kisbusz várt ránk, és egy félórás út után végre megérkeztünk Togliattiba. Őszintén szólva az elején kicsit aggódtam a kommunikáció miatt, mert mind az öten más-más családnál voltunk elhelyezve, így rajtunk kívül senki sem beszélt magyarul. Szerencsére a gyerekek a családokból tudtak angolul vagy németül, így gördülékenyen társaloghattunk. Hogy a második idegen nyelvünket is használjuk, igyekeztünk oroszul is megszólalni, a családtagok ezt csodálkozva vagy mosolyogva értékelték.

Másnap a megnyitóra egy hotelben került sor, s ott találkoztunk a többi csapattal a német Wolfsburgból és a szlovén Navo Mestóból – a városok Togliatti testvérvárosai, éppúgy, mint Nagykanizsa.

A rövid bemutatkozó prezentációk után vegyes csapatokba osztottak minket: a csapatok a küldöttségek tagjai közül egy-egy diákból, egy orosz fordítóból és egy szintén orosz vezetőből álltak. Az első feladatunk – természetesen – az ismerkedés volt, többnyire angol nyelven. Utána egy helybeli hagyományőrző család bemutatóján vettünk részt, akik népi játékokkal és táncokkal szórakoztattak bennünket. A következő program a városnézés volt, audioguide-os idegenvezetéssel (amit három nyelven lehetett hallgatni). Betértünk a hadtörténeti múzeumba is, ahol eredeti orosz tankokat, fegyvereket és egy tengeralattjárót csodálhattunk meg – ez utóbbi akkora volt, hogy alig fért bele a kamerába! A nap végét egy közös vacsorával és összegzéssel zártuk, aztán „hazamentünk” a családokhoz.

A következő nap az iskolalátogatással kezdődött: az én csapatom a 38-as tanintézet mindennapjaiba nyert betekintést. (Oroszországban az iskolákat nem híres személyekről nevezik el, hanem számozzák őket.) Megismerkedtünk az oktatási rendszerükkel: náluk az általános és középiskola egy intézmény, ahová 11 évig járnak, majd ezután tanulhatnak tovább. Pár hozzánk hasonló korú tanuló körbevezetett minket, majd a rendezvénytermükben előadásokat tartottak nekünk.

A kanizsai gimnázium küldöttsége Oroszországban Fotó: Batthyány

Az ezt követő megálló a DDUT volt (minden csapat más helyszínre volt beosztva, mi ide), ami lényegében egy tehetséggondozó tanintézmény. Itt szintén tartalmas és érdekes programokon vettünk részt. Estefelé ismét találkoztunk a többiekkel, de most a hipermodern Zsiguli Technoparkban szervezett túrán. Ez­után egy főiskola kollégiumába vittek minket, ahol a további két éjszakát töltöttük.

A negyedik napon a szánhúzó kutyák falujába kirándultunk: legnagyobb örömünkre megsétáltathattuk őket, de csak a tulajdonosok felügyeletével és speciális pórázokkal. Délután megkezdtük fő küldetésünket: egy projektmunka és egy prezentáció összeállítását. Az előbbiben arra kellett megoldást találnunk, hogy hogyan fogjuk tartani egymással a kapcsolatot a konferencia után. Az utóbbiban értékelnünk kellett a programokat és összegezni a pozitív, illetve negatív tapasztalatainkat. Mindenki sikeresen teljesítette feladatát, és egy ajándékosztással és zenés-táncos búcsúesttel köszöntünk el egymástól, abban reménykedve, hogy hamarosan újból találkozunk.

Összegezve a konferenciát: az elsődleges cél a nemzetközi barátságok kialakítása, a nyelvtudás fejlesztése és az ötletbörze – ezek mindegyike megvalósult. Óriási lehetőség volt mindannyiunk számára az út, fantasztikusan éreztük magunkat, és most már bátrabban szólalunk meg idegen nyelven.

Köszönjük tanárnőnknek, iskolánknak és Nagykanizsa önkormányzatának a támogatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!