Horváth Henrike

2019.11.21. 07:00

Jazz–Slam Poetry a Báthoryban

A ZSZC Báthory István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szeptember elején hirdette meg Jazz–Slam Poetry versenyét a város középiskolásai számára. A rendezvény az amerikai nagykövetség támogatásával megszervezett „Amerika hét” nyitó eseménye volt.

ZSZC Báthory István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Zalaegerszeg

Az alkalomhoz illett a terem berendezése, az asztalok terítése is, „az amerikai feelinget” a terem sarkában álló amerikai zászló, a felszolgált amerikai ételek és italok is erősítették. A hangulatot az igényes jazz zene és a fiatalos lendületű slam poetry előadások fokozták. Minden asztalra jutott többféle amerikai sütemény sütizászlóval és sós földimogyoróval, amihez kólát vagy ásványvizet kínáltak. Az együttes eközben laza New Orleans-i hangulatot varázsolt körénk. Jazzre átírt pop számokat is hallhattunk.

A koncertet a slam poetry verseny követte. Öt diák mutatta be szövegét két kategóriában: lehetett szabad témaválasztású slamet írni „Álmaidban Amerika visszainteget” címmel, illetve lehetett alkotni 12 előre megadott szó felhasználásával is. A műsor konferansziéja, Farkas Annabella – régi báthorys tanuló és gyakorló slammer – saját művével köszöntötte a versenyzőket. Versében az amerikai álom – egy amerikai utazás: „…pacsiznék egyet a szabadság szoborral,/ aztán tovább robognék egy Harley motorral”/ vagy/ „Húúú… De ennék most egy jó magyar lángost!/ Ezért a 66-os útról egy kicsit letérek,/ hogy egy juharszirupos amerikai palacsintára betérjek…”

Minden néző kapott egy szavazásmatricát, amelyet a kiplakátolt versekre ragasztva értékelhette a versenyzők teljesítményét. A zsűri matricái háromszoros értékkel bírtak. A szavazás idején ismét szólt a jazz, majd Tóth Vera tanárnő kihirdette a végeredményt. Az 1. kategória első helyezettje Bognár Bianka 13.L osztályos tanuló lett. A 2. kategória győztese Domján Dzsenifer lett a 11.a osztályból. Mindenki egyetértett abban, hogy jól szórakoztunk. Remélhetőleg élvezhetünk még hasonló programot a Báthoryban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!