Pirzsók Dorina

2019.11.28. 07:00

A bűnügyi nyomozók munkája ejti rabul

Már tizenhárom éves korom óta vonzott a rendőri hivatás. Azért szeretnék rendőr lenni, mert egyrészt szeretek emberekkel foglalkozni, másrészt érdekesnek, izgalmasnak találom azt, hogy megküzdjek állandó kihívásokkal.

Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Keszthelyi Asbóth Sándor Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Az erőnlétről az edzések gondoskodnak Fotó: Asbóth-iskola

Nagyon sokféle rendőri szakterület létezik, és ha valaki szívvel-lélekkel végzi feladatát, megtalálja benne a számítását. Engem személy szerint a bűnügyi nyomozó érdekel a legjobban. Pályaválasztásnál a Keszthelyi Asbóth Sándor Szakgimnázium rendészeti szakára jelentkeztem. Így tudom, hogy mire számíthatok, megalapozott a pályaválasztásom, lehetőségem van szakmai tantárgyból pontot vinni – akár emelt szinten is, a képzés felkészít a fizikai alkalmassági vizsgára.

Döbröntei Máté tanár urat kaptuk meg osztályfőnökünknek, aki egyben az önvédelem- és testneveléstanárunk is. Ő hatékonyan motivál minket a kitartásra, küzdésre. Nagyon fontos szerepet tölt be nálunk a minél többféle mozgás, ami ehhez a hivatáshoz elengedhetetlen. A sport keretet és szabályokat ad nemcsak az iskolában, de az életünkben is.

Az erőnlétről az edzések gondoskodnak Fotó: Asbóth-iskola

Rendvédelmi tanáraink is lendületesen, magas színvonalon tanítanak minket. Rendvédelemórákon részleteiben is belelátunk, hogy mit követel tőlünk a rendszer. Fura volt számomra először hallani ezt, de úgy gondolom, aki tényleg ezt akarja csinálni, elfogadja ezeket a követelményeket és szabályokat. Megismertetik velünk azt, amiben dolgoznunk kell: szorosabb határok, pontos időbeosztás, mit tehetünk, mit nem tehetünk, hogyan élhetünk majd később jogainkkal és kötelességeinkkel. Fontos a fegyelem és az, hogy olyan magatartást tanúsítsunk, amellyel mindenkor méltók lehetünk az egyenruha viselésére.

Hálás vagyok, hogy ilyen tanárok tanítanak, nekem ők példaképeim lettek. Mostanra határozottan megfogalmazódott bennem, hogy rendőr szeretnék lenni, méghozzá rendőrtiszt. Vannak kétségeim afelől, hogy sikerül-e az egyetemre bekerülnöm, mert nagyon nagyok az elvárások, magas a követelmény ahhoz, hogy bekerülhessek, de úgy gondolom, ha tudatosan készülök a felvételire, akkor sikerülhet. Tudom azt, hogy ha sikerül bejutnom az egyetemre és sikeresen elvégzem, akkor biztosan lesz munkahelyem.

Sok munka áll még előttem, hogy a céljaimat meg tudjam valósítani, de kitartással és szorgalommal bármit el lehet érni. A célom felvételt nyerni a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!