Rendőrségi

2007.05.17. 02:28

Vandálok dúlták fel

Csömödér (gyf) - Valószínűleg magukról megfeledkezett fiatalok okoz- tak kárt és bosszúságot a településen - hívta fel figyelmünket a község alpolgármestere. Lu- kács Gábor azért for- dult lapunkhoz, mert nem ez volt az első eset.

Gyuricza Ferenc

Elmondása szerint az éj leple alatt randalírozók főleg virágládákat és információs táblákat tettek tönkre, de a kiültetett növények sem menekülhettek a vandál kezek elől.

- Valami módon véget kellene vetni ennek a folyamatnak, s a nyilvánosság segítségünkre lehet, mert így talán többen odafigyelnek a környezetükre - mondta az alpolgármester.

Csömödér önkormányzati vezetője, Győrfi Csaba szintén elítéli a történteket. Mint mondja, nem is az anyagi kár érinti őket fájdalmasan, inkább az erkölcsi. A falu szépítése, virágosítása szinte mindenkinek elnyerte tetszését, s bizony vannak olyanok, akik számon tartják, hogy az egyes ágyásokban vagy ládákban hány virág volt. A vandálok a köztulajdon mellett a magánt sem tisztelték, kapukat rugdostak be, egyes helyeken a kerítéseket is megrongálták.

- Sajnos azon az estén éppen nem voltak szolgálatban a polgárőrök, így nem tudjuk, hogy ki tehette mindezt - folytatta a polgármester. - Lehettek hazafelé tartó helyi fiatalok, de olyanok is, akik ide jöttek szórakozni. Azon is gondolkodtunk, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést teszünk, hátha a rendőrségnek sikerül eredményt elérnie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!