Rendőrségi

2006.10.19. 02:28

Panziófejlesztésre kérte

Zalaegerszeg (ag) - A megyei bíróság helybenhagyta, így jogerős Hajdú Sándorné négyéves börtönbüntetése. A kustánszegi tó melletti panzió volt tulajdonosát és társát tavasszal ítélték el első fokon: Horváth Gyula 2 év 8 hónapot kapott.

MTI

A felvett 29,2 milliós hitel felhasználásának igazolására a tereprendezésről és más földmunkákról a 25 millió forint összértékű számlákat Horváth Gyula szolgáltatta, ám azok mögött nem állt valós teljesítés. A férfi egyébként azzal indokolta közreműködését, hogy a beruházás hasznából akart részesedni. Az azonban nem derült ki, hogy hová lett a pénz.

Hajdúné ugyanis kitartott amellett, hogy a 29,2 millió forintot Horváth Gyulának adta. Ebből 25 milliónyi három részletben Horváth cége, a Borostyán 86 számláján kötött ki, ahonnan a férfi szinte azonnal felvette. Ő viszont állította, ezeket visszaadta Hajdúnénak. E lépésnek és a pénznek azonban nem maradt nyoma.

Ennek ellenére a hitelszövetkezetet végül nem érte kár, mert a panzió mégis megfelelő fedezetnek bizonyult.

Ezért a tranzakcióért nem is indult volna büntetőeljárás, ha az asszony nem számol be róla a nyomozóknak, amikor kihallgatták, mert több magánszemélytől is felvett kölcsönöket, összesen 15 millió forintot. Panziófejlesztés, illetve vámolásra váró nagyobb értékű gépkocsi kiváltása került szóba a kölcsön indokaként. Hitelezőit azonban becsapta. Esélye sem volt a kölcsönök visszafizetésére, ráadásul többször olyan fedezetet kínált - autót, illetve ingatlant -, amelyre már be volt jegyezve zálog vagy vételi jog, így azokkal nem rendelkezett szabadon. Kölcsöneinek végül csak töredékét fizette vissza.

Horváth Gyula védekezésében többek között arra hivatkozott, nem tudta, hogy Hajdúné nem kívánja visszafizetni a felvett pénzeket, és úgy gondolta, nem hagyja majd veszni a panziót. A bíróság szerint azonban a férfi tudta, hogy az a pénz, amit Hajdúnétól átvett, bűncselekményből származik, ezért ő ez esetben orgazda volt, valamint részt vett a magánokirat-hamisításban.

Hajdúné a történteket azzal magyarázta, hogy adósságai ellepték: egyik hitelt próbálta kifizetni a másikból, ám eredménytelenül. Őt folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalásban, hitelezési csalásban, hitelsértésben, sikkasztásban, magánokirat-hamisításban találták bűnösnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!