Rendőrségi

2010.09.07. 09:00

Meghalt az Afganisztánban megsérült katona

Meghalt a kórházban Kolozsvári György zászlós, az a katona, aki az afganisztáni támadásban életveszélyesen megsérült - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden.

MTI

 A Honvédelmi Minisztérium (HM) közlése szerint a zászlóst, az afganisztáni orvtámadás legsúlyosabb sérültjét a világszínvonalú orvosi ellátás sem menthette meg. A repesz ütötte sebek végzetesnek bizonyultak. A 37 éves hivatásos tiszthelyettes kedd reggel halt meg a Honvédkórházban.

Benkő Tibor vezérkari főnök a katona halálát követően összehívta a Központi Kegyeleti Bizottságot, amely javasolhatja a honvédelmi miniszternek az elesett katona hőssé nyilvánítását - olvasható a közleményben.

A zászlós akkor sérült meg életveszélyesen, amikor az Afganisztánban szolgáló tartományi újjáépítési csoport (PRT) hazatérő katonáit szállító egyik konvojt támadás érte. Ekkor esett el Pappné Ábrahám Judit, akit posztumusz hadnaggyá léptettek elő, és a Magyar Honvédség hősi halottjává nyilvánítottak. Két bajtársa pedig nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A támadás után a kómába esett katona kezelését az afganisztáni Mazari Sarifban lévő német katonai kórházban kezdték meg, majd augusztus 25-én szállították Magyarországra. A Honvédkórház intenzív osztályának orvosai a legkorszerűbb terápiás kezelésekkel és eszközökkel, huszonnégy órás folyamatos ügyeletben küzdöttek a kritikus állapotban lévő sérült életéért - közölte a tárca.

Mindezek ellenére Kolozsvári György állapota az utóbbi napokban rohamosan romlott. Életfunkcióit csak gépi támogatással lehetett fenntartani - tették hozzá.

Kolozsvári György 1973. december 22-én született Pápán. Katonai szolgálatát 1996-ban kezdte meg. A tatai dandár lövész zászlóaljában, a 3. lövész századnál szolgált, majd az alakulat vezénylő zászlósa lett.

Járt Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában. Afganisztánban 2007-ben, a PRT 2. váltásával járt először. Három alkalommal is kitüntették a Békefenntartásért szolgálati jellel. Megkapta a Szolgálati Érdemjel bronz fokozatát, és teljesítményét számos alkalommal pénzjutalommal is elismerték - olvasható a tárca közleményében.

Kolozsvári György zászlós halálával négyre emelkedett a Magyar Honvédség afganisztáni kötelezettségvállalása közben elesett magyar katonák száma. A zászlós temetéséről később intézkednek

OLDALTÖRÉS: Külföldön szolgálatot teljesítő magyar katonák halálesetei

Külföldön szolgálatot teljesítő magyar katonák halálesetei 

    1973. április 9. - Dél-Vietnam területén szolgálatteljesítés közben lezuhant a Vietnami Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság helikoptere. A balesetben a Bizottság magyar tagozatának két tisztje, valamint további hét - indonéz, kanadai, vietnami és amerikai - katona vesztette életét.

    1998. február 18. - A Sínai-félszigeten két magyar békefenntartó katona életét vesztette egy közúti balesetben, egy harmadik könnyebb sérülést szenvedett. A Multinacionális Erők és Megfigyelők Békefenntartó Missziójának (MFO) vizsgálata szerint a tragédia oka gyorshajtás volt.

    2001. október 8. - Az abház főváros, Szuhumi közelében - feltételezhetően csecsen szakadárok vagy grúz partizánok - lelőttek egy járőröző Mi-8-as helikoptert. A balesetben életét vesztette egy ezredes, az ENSZ grúziai megfigyelő missziójának parancsnokhelyettese.

    2004. június 17. - Irakban egy ivóvizet szállító magyar katonai konvoj járművei mellett pokolgép robbant. A repeszek megöltek egy 27 éves szakaszvezetőt, egy másik magyar katona is megsebesült.

    2004. szeptember 29. - Bosznia-Hercegovinában, Bihácstól mintegy 15 kilométerre egy magyar katona által vezetett 5 tonnás tehergépkocsi a kanyarban kisodródott az útról. A teherautó vezetője meghalt, a másik magyar katona megsérült.

    2008. június 10. - Afganisztánban meghalt a magyar tartományi újjáépítési csoport tűzszerésze, amikor egy házi készítésű robbanószerkezetet hatástalanított.
    2008. július 12. - Afganisztánban, a Kunduz városba vezető úton tűzszerész feladatai végrehajtása közben egy robbanás következtében életét vesztette egy tűzszerész százados.

    2010. augusztus 23. - Az afganisztáni Baglán tartományban meghalt egy magyar törzsőrmesternő, amikor támadás érte a magyar konvojt. A támadásban további három katona is megsérült, egy életveszélyesen, kettő súlyosan. Az életveszélyesen sérült zászlóst augusztus 25-én hazaszállították a Honvédkórházba, ahol szeptember 7-én elhunyt.

OLDALTÖRÉS: Magyar katonákat ért támadások, balesetek Afganisztánban

Magyar katonákat ért támadások, balesetek Afganisztánban

    2006. július - Afganisztánban tálib fegyveresek rakétát lőttek ki arra a buszra, amelyen egy holland konvojban húsz magyar katona is utazott. Senki nem sérült meg és anyagi kár sem keletkezett.

    2008. június 10. - Afganisztánban egy házi készítésű robbanószerkezet hatástalanítása közben életét vesztette a magyar újjáépítési csoport katonája, Kovács Gyula tűzszerész főtörzsőrmester. A 2006 ősze óta a bagláni tartományban szolgálatot teljesítő magyar újjáépítési csoportban ő volt az első halálos áldozat.

    2008. július 12. - A Kunduz városba vezető úton tűzszerész feladata végrehajtása közben, robbanás következtében, életét vesztette Nemes Krisztián tűzszerész százados.

    2008. szeptember 13. - Kézifegyveres támadás érte a magyar katonák egyik gépjárműoszlopát, a tűzharcban személyi sérülés nem történt.

    2008. október 27. - Baglán tartomány székhelyén, Puli-Humriban egy magyar katona könnyebben megsérült, amikor egy tálib öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy rendőrőrsön. A támadásban egy amerikai katona meghalt.

    2009. május 9. - Puli-Humritól északra rátámadtak a magyar misszió járőröző katonáira, akik visszaverték a támadást, közülük senki nem sérült meg.

    2009. szeptember 19. - Támadás érte a Baglán tartományban állomásozó magyar Újjáépítési Csoport egyik járőrcsoportját, személyi sérülés nem történt.

    2010. február 7. - Gránátvetővel támadtak meg magyar katonákat Afganisztánban: két katona megsérült, egyikük súlyos, a másik könnyebb sérülést szenvedett.

    2010. augusztus 23. - Baglán tartományban támadás érte a magyar konvojt. A támadásban Pappné Ábrahám Judit törzsőrmester  meghalt, további három magyar katona is megsérült: egy életveszélyesen, kettő pedig súlyosan. Az életveszélyesen sérült Kolozsvári György zászlóst augusztus 25-én hazaszállították a budapesti Honvédkórházba, ahol szeptember 7-én elhunyt. Ezzel ő lett az afganisztáni magyar misszió negyedik halálos áldozata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!