Rendőrségi

2014.12.18. 07:04

Gyerekektől vettek el pénzt

Zalaegerszeg – Útonállók módjára vettek el gyerekektől pénzt azok a fiatalok, akik ellen a napokban emelt vádat az ügyészség.

Arany Gábor

A vádirat szerint a többszörösen büntetett, és próbára bocsátott 20 éves, pókaszepetki B. Benjámin, illetve 16 éves testvére, B. Krisztián, valamint 16 éves társuk, a nagytilaji H. Krisztián – aki lopás miatt volt próbára bocsátva –  ez év október 18-án kora délután  a megyeszékhelyi Kisfaludy utcai parkolónál tartóztatott fel három kisfiút. Pénzt kértek tőlük, ám az elutasító válaszra fenyegetően léptek fel velük szemben. Felszólították őket, hogy mutassák meg a kabátjukat, az esetleges ellenkezésük letörésére pedig verést helyeztek kilátásba. A megfélemlített gyerekektől ötszázötven forintot szedtek el. Még ugyanezen a napon, egy órával később a Centrum Áruház mellett lépcsőnél állítottak meg egy fiút, akitől pénzt kértek tőle, megfenyegetve arra az esetre, ha nem kapnának. A gyerek ötven forintot adott át, ám ezt a trió kevesellte. Kipakoltatták a táskáját, és az előkerült 210 forintot, meg az ezer forintot érő számológépét eltették. Utóbbit a rendőrök a B. testvérek lakásában lefoglalták.

A főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba érdeklődésünkre közölte, a három fiatal ellen társtettesként elkövetett négyrendbeli zsarolás miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!