Rendőrségi

2012.05.14. 14:46

Fiatalok rendőrkézen

Egy rablás bűntettének elkövetésével gyanúsított 16 éves fiú megszegte a házi őrizet szabályait, egy 13 és egy 14 éves fiatalt garázdaságon kaptak, s egy körözés alatt álló tizenévest pedig egy használaton kívüli épületben fogtak el a rend őrei.

zaol.hu


Fát törtek ki

Nagykanizsa keleti városrészében sétálgató fiatalok egy másfél méteres fát törtek ki vasárnap délelőtt, majd folytatták útjukat. Lakossági bejelentés alapján rendőrök érkeztek a helyszínre, akik a közelben megtalálták azt a kettő, 14 éves és egy 13 éves fiút, akik a gyanú szerint kitörték a fát. Az egyik fiatalkorút garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként, két társát pedig tanúként hallgatták ki.

Házi őrizetben kellett volna lennie

Szombaton este 10 óra után a rendőrjárőrök egy nagykanizsai vendéglátóhelyen igazoltatták azt a helybeli 16 éves fiút, akivel szemben a bíróság házi őrizetet rendelt el. A rablás bűntettének elkövetésével gyanúsított fiú már többször megszegte a házi őrizet szabályait, ezért a rendőrség őrizetbe vette és indítványozta előzetes letartóztatását.

Megszökött

Lovásziban egy használaton kívüli épületben fogtak el a rendőrök egy körözött fiatalt szombaton délben. A 14 éves fiú április végén a Lenti Gyermekotthonból távozott el engedély nélkül, azóta rokonainál húzta meg magát, bűncselekmény elkövetésére utaló körülmény nem merült fel, a rendőrök meghallgatását követően visszaszállították őt az otthonba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!