Rendőrségi

2012.03.29. 12:12

A fővárosban fogták el a Kanizsán két embert elgázoló román autóst

A fővárosban fogták el azt a román férfit, aki vasárnap elgázolta, majd sorsára hagyta két honfitársát Nagykanizsán, a Csónakázó-tónál.

zaol.hu


Az országos körözésnek köszönhetően szerdán este Budapesten a járőrök elfogták azt a román férfit, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy a hétvégén a nagykanizsai Csónakázó-tónál szóváltást követően személygépkocsijával elütötte két honfitársát, majd megállás nélkül ismeretlen helyre távozott. A férfit segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ezt követően szabadon bocsátották - értesítette portálunkat a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.


Mint arról korábban portálunk beszámolt, vasárnap délután fél hat előtt érkezett a bejelentés a kanizsai rendőrkapitányságra, miszerint a Csónakázó-tó partján összeszólalkozott egy 12 fős román társaság. A perpatvar során az egyik férfi beült az autójába és elsodort két másik személyt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. Információink szerint a balesetet szenvedett két - 35, valamint  23 éves - férfinek eltört a sípcsontja.


Kapcsolódó cikkünk: 
Csonttörés és cserbenhagyás - Keresik a tettest (frissítve)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!