Rendőrségi

2011.11.23. 18:03

Hárman ütötték-verték a 10 éves kislányt Lentiben

Védekezésre képtelen személy ellen elkövetett testi sértés, valamint garázdaság bűntette miatt két év próbára bocsátotta a lenti városi bíróság azt a fiatalkorú fiút, aki két gyermekkorú társával együtt minden ok és előzmény nélkül bántalmazott egy tíz éves kislányt.

Gyuricza Ferenc

Az eset 2009. április 22-én történt az Arany János Általános Iskolától a pályaudvarra tartó autóbuszon. A sértettet először az egyik gyermekkorú bántalmazta, egymás után többször is kitépve haját, majd leszállás közben mindhárman nekiestek. Többször megrugdosták, fejét ütötték, kezét nekinyomták a kapaszkodócsőnek, ettől nyolc napon belül gyógyuló, főleg vérömlenyszerű sérülései keletkeztek, melyeket orvosi látletet is igazolt.

A három fiú közül bíróság elé csak az elkövetés időszakában már 15 és fél éves B.E. kerülhetett, a hatályos jogszabályok alapján a két gyermekkorú társát nem lehet felelősségre vonni. Az ügyben eljáró bíró, dr. Horváth Zsolt annak ellenére megalapozottnak látta a vádat, hogy B.E. sem a rendőrségi meghallgatáskor, sem a tárgyaláson nem tett vallomást. A bíró szerint a meghallgatott tanúk – köztük maga a sértett, és az egyik gyermekkorú elkövető is – egyértelművé tették, hogy a kislány minden előzmény nélküli bántalmazásában a vádlott volt a hangadó, s egyben a főszereplő.

Dr. Horváth Zsolt súlyosbító körülményként értelmezte, hogy B.E. nem első alkalommal került a bíróság elé, korábban hasonló cselekményekért kapott már ügyészi megrovást, illetve az elkövetés időpontjában is volt ellene eljárás. A tárgyalás során ismertetésre került egy környezettanulmány és az iskola által írt jellemzés is, ezek alapján dr. Horváth Zsolt úgy ítélte meg: B.E. öntörvényű, durva viselkedésre hajlamos személy, aki pusztán szórakozásból bántalmaz nála fiatalabb személyeket. A tárgyalt esetben a sértett még a 12. életévét sem töltötte be, így őt a magyar jogrend védekezésre képtelen személynek minősít. 

A tanúvallomások és az iratok alapján a bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki, ezért két év próbára bocsátotta, illetve a perköltség megfizetésére kötelezte. Ezzel párhuzamosan elrendelte pártfogói felügyeletét is. Az ítéletet az ügyész, a védő, s maga a vádlott is tudomásul vette, így az jogerőssé vált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!