Rendőrségi

2011.09.30. 12:41

Szomszédját bántalmazta egy férfi Nagykanizsán

Szomszédját bántalmazta Nagykanizsán egy férfi csütörtökön, aki a rendelkezésre álló adatok alapján azért támadt rá szomszédjára, mert az megkérte, hogy a fiának ne írjon fenyegető elektronikus leveleket.

zaol.hu

A férfi odalépett szomszédjához és szó nélkül ököllel arcon ütötte, majd tovább fenyegetőzött. A Rendőrség előtt már ismert bántalmazót a járőrök előállították, vele szemben súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indítottak.


További rendőrségi hírek:

Vonat és mezőgazdasági vontató ütközött
Mezőgazdasági vontatóval ütközött össze egy vonat Nagykanizsa és Murakeresztúr között csütörtökön délután. A mezőgazdasági vontatót vezető nagykanizsai férfi egy molnári férfit is szállított utasként, amikor a vasúti átjáróhoz érve, az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére megállás nélkül ráhajtott a vasúti sínekre úgy, hogy nem biztosított elsőbbséget a neki balról, a murakeresztúri vasútállomásról érkező, dízelmozdonyból és az utána kapcsolt három személyvagonból álló vasúti szerelvénynek. A mozdony vezetője hangjelzést adott és vészfékezésbe kezdett, de az ütközést nem tudta elkerülni. A mozdony jobb eleje a mezőgazdasági vontató elejének ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt a baleset során.


Eltűnés miatt körözték a 16 éves lányt
Csütörtökön délután Nagyrécsén vontak ellenőrzés alá a rendőrök egy tizenhat éves lányt, akiről kiderült, hogy a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság eltűnés miatt körözi, ezért a nagykanizsai gyermekotthonba szállították.


Ittasan vezetett
Csütörtökön délután a zalaegerszegi rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt vér-és vizeletminta-vételre állítottak elő a zalaegerszegi Jókai útról egy férfit.


Előállították a tolvajt
Csütörtökön este a kertvárosi és a landorhegyi körzeti megbízott rendőrök a zalaegerszegi Hock János úton ellenőrzés alá vontak egy férfit, akiről kiderült, hogy a rendőrkapitányság lopás miatt körözését rendelte el. A férfit előállították, majd őrizetbe vették.
 

Lopáson érték a tinit
Csütörtökön egy tizenöt éves fiatalembert értek lopáson az egyik nagykanizsai drogériában. A fiatal egy parfümöt dugott a farzsebébe, úgy próbálta fizetés nélkül kivinni az üzletből, azonban tetten érték. Ellene szabálysértési eljárás indult.


Hamis volt az érvényesítő címke
Hamis érvényességi címkével ellátott diákigazolvánnyal váltott kedvezményes menetjegyet egy zákányi húsz éves hölgy, aki csütörtökön vonattal utazott Gyékényesről Nagykanizsára. Jegyének ellenőrzése során felmutatta az igazolványt, azonban az ellenőrnek feltűnt, hogy hamis lehet az érvényesítő címke. A nő ellen büntetőeljárás indult.


Két üveg mézet akart ellopni
A Keszthelyi Rendőrkapitányság eljárás indított az ellen a férfi ellen, aki a gyanú szerint csütörtökön jogtalanul bement egy helyi társasházba, és onnan két üveg mézet kísérelt meg eltulajdonítani. A férfit a lakók tetten érték és a rendőr járőr helyszínre érkezéséig visszatartották.


Police feliratú pólótinget viselt
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság kertvárosi körzeti megbízottja a Bűnügyi Osztály munkatársával közösen csütörtökön délután a helyi Zárda utcában ellenőrzés alá vont egy férfit, aki "Rendőrség, police" feliratú, a rendőrségnél rendszeresítetthez nagyon hasonló pólóinget viselt. A rendőrök a férfi ellen jogosulatlan címhasználat megalapozott gyanúja miatt szabálysértési feljelentést tettek.



Bűnügyek, balesetek - további rendőrségi hírek ITT!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!