Rédics

2016.09.08. 19:15

Krakkóba zarándokoltak - Közösen tartottak szentmisét a magyarok kápolnájában

Ferenc pápa tavaly decemberben hirdette meg az irgalmasság szentévét, mely december 8-án kezdődött el és idén november 20-án, Krisztus király ünnepén zárul. Ez adta az apropót a lenti esperesi kerület papjainak, hogy krakkói zarándoklatra induljanak.

Korosa Titanilla

Az idei év az egyházban egyrészt az irgalmasság, másrészt Szent Márton éve - kezdte Lendvai Zoltán rédicsi plébános, aki Köbli Tamás lenti, Tüske József tornyiszentmiklósi, Kiss László pákai és Páli Zoltán csesztregi plébánossal közösen vett részt a zarándoklaton, vállalva a sofőr szerepét. - Tüske József esperes indítványára indultunk el, ő javasolta, hogy az irgalmasság évében menjünk el a lengyelországi Krakkóba az Isteni Irgalmasság templomába.

Az ott található magyarok kápolnájában közösen mondtunk misét, ami felemelő élmény volt mindannyiunk számára. A zarándoklatot egyébként Köbli Tamás szervezte meg, mivel ő Lengyelországban tanult, mi pedig csatlakoztunk hozzá, és elutaztunk a rédicsi plébánia kisbuszával. A néhány napos zarándoklat során ellátogattunk még Częstochowába is, ahol megtekintettük a híres Fekete Madonnát.

Lendvai Zoltán idén ünnepli pappá szentelésének 25. évfordulóját

A rédicsi plébános arról is beszélt: nagy élmény egy zarándoklaton részt venni, főként, hogy paptársaival ez volt ez első ilyen közös útjuk.

- A zarándoklat során természetesen megnéztük a Wawelt, II. János Pál pápa vadonatúj templomát, és az Isteni Irgalmasság-bazilikát is - folytatta. - Második napunkat pedig Częstochowában töltöttük. A település nincs messze Krakkótól, magyar alapítású szerzetesrend, a fehér ruhában járó pálosok élnek itt. Nevezetessége a Jasna Góra-i kolostorban található Fekete Madonna, a Częstochowai Szent Szűz képmása, egy festett fa szobor. Jellegzetessége, hogy két vágás van az arcán. A történet szerint barbár horda rabolta ki egykor a templomot, s a kegyképet is el akarták vinni, de nem indultak el az ökrök a szállító szekér előtt. Ekkor az egyik vadember ledobta a sárba a képet, tönkre akarta tenni. Két helyen meg is vágta kardjával, de harmadszor nem sikerült lesújtani, mert összeesett és meghalt. Végül otthagyták a kegyképet, amit aztán többször próbáltak restaurálni, de mindig újra kiújultak a vágások - mesélte Lendvai Zoltán atya.

A zarándoklatra visszatérve hozzátette: ennek lényege, hogy elmenjenek az emberek szent helyekre és közben imádkozzanak, elmélyüljenek.

- A korábbi időkben a zalaiak közül is sokan gyalogoltak el például Búcsúszentlászlóra, Csáktornyára és a közelebbi búcsújáró helyekre. Ez akkoriban természetes volt - magyarázta a plébános. - Ma a római zarándoklat a népszerű, amely során felkeresik Szent Péter és Szent Pál sírját, de már sokkal inkább busszal, autóval mennek, mint gyalog. Én négyszer mentem el gyalog Mariazellbe, napi negyven kilométert szoktunk megtenni ilyenkor. Így sokkal izgalmasabb, mint járművel utazni. A Szent Jakab úton is gyalog indulnak neki a zarándokok Santiago de Compostelába.

Együtt miséztek a lenti kerület papjai a magyarok kápolnájában. Balról Kiss László, Tüske József, Páli Zoltán és Köbli Tamá
Fotó: Lendvai Zoltán

Egy szerzetes azt mondta egyszer, hogy ez a lábak imádsága. Mi most nem gyalogoltunk, de találkoztunk olyan zarándokokkal, akik esőben, papucsban, kisebesedett lábbal érkeztek Częstochowába. Szép gesztus, hogy ilyenkor mennyire odafigyelnek egymásra a résztvevők. Lengyelországban erősebb a katolicizmus, mint hazánkban. Częstochowához csodákat is kötnek. Számomra is meghatározó hely, ahol akár több százezer ember is összegyűlhet egyszerre, akik türelmesek, figyelmesek. A fiatalok térden állva imádkoznak, nagyon jó érzés ezt látni. Érdemes ellátogatni oda.

Lendvai Zoltán számára igen mozgalmas az idei év, hiszen 25 éve, hogy pappá szentelték, ez alkalomból nemrég tartotta ezüstmiséjét. Korábban arról beszélt: a pap igazi feladata, hogy bemutassa a szentmisét és a gyónáskor feloldozzon a bűnök alól. Idén már 25 éve, hogy pappá szentelték, azóta Jézus az ő szavára jön el a hívekhez a szentmisén. Mint mondta: ez teszi a papot pappá. Ha nem lesznek papok, rádöbbennek majd az emberek a hiányukra, jegyezte meg. Az elmúlt időszak sikerének tekinti még, hogy a plébánia gyarapodott egy kisbusszal, míg a zarándoklat egy újabb ajándék volt számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!