Púder Nélkül

2013.05.01. 12:27

Még mindig nem beszél a kisgyermek?

Szakértők szerint a kisgyermekek 1 éves koruk körül mondják ki első szavaikat, és a szülők el is kezdenek aggódni, ha csemetéik 14 hónapos korukban még mindig nem hallatnak értelmesnek tűnő szót.

Uma Anett

Pedig a fiúk és a lányok beszédfejlődésében is van eltérés: a fiúk később, általában másfél évesen kezdenek el beszélni. A zalaegerszegi Nyitott Ház Módszertani Intézet vezetője, Stummer Mária, és logopédusa, Farkasné Kovács Éva arra figyelmeztet, hogy mielőtt kétségbeesnénk, érdemes elgondolkodni néhány tényezőn, ami befolyásolhatja gyermekünk beszédtanulási mechanizmusát. A logopédus szerint egyéni eltérések is lehetnek abban, hogy ki mikor kezd el beszélni.

- Vannak olyan gyerekek, akik a „gyűjtögető” kategóriába tartoznak, vagyis hónapokig csak tárolják memóriájukban a hallott szavakat. Aztán később, amikor arra motorikusan éretté válnak, hirtelen és robbanásszerűen megindul a beszédük. Azt is érdemes végigjárni, hogy nincs-e valami probléma gyermekünk hallásával vagy beszédszervével. Ezeket fül-orrgégészeti vagy audiológiai vizsgálaton könnyen kiszűrik. A rendszeres felső légúti fertőzés is okozhatja a beszéd késését. Az is lehetséges, hogy egyszerűen csak öröklötten kezd el később beszélni gyermekünk. A családi környezet is rendkívül befolyásolja a beszédkészséget, a gyakran veszekedő szülők gyermekeinek problémát okozhat a beszéd.

Farkasné Kovács Éva és Stummer Mária: – Egyéni eltérések is lehetnek. Fotó: Ume Anett

Fontos tudnunk, hogy a legfontosabb befolyásoló tényező az anya beszédének mennyisége, hiszen megfelelő minta nélkül nem várható el a kicsiktől bármilyen produktum.

- A beszéd csírái ott kezdődnek, hogy a babát szoptatja az édesanyja, karjában próbálja megnyugtatni, s közben ránéz, beszél hozzá. A szemkontaktus ugyanis a legfontosabb kommunikációs jel - mondja a logopédus.

Ha tehát attól tartunk, hogy gyermekünk beszéde késik, akkor sokat beszéljünk hozzá türelmesen, játékosan; a közös mozgás, mondókázás, ritmizálás rendkívül hatékony módszer. Különböző finom szájmozgásokat gyakoroltathatunk vele, mint a szívás, a fújás, amivel ügyesednek izmai.

- A gyermek a tévéből nem tudja az anyanyelvét hatékonyan elsajátítani, hiszen éppen a személyiséget, az élményt zárja ki a képernyőn keresztül kapott információ. A túlzott aggódás tovább ronthat a helyzeten, a szülőktől jövő kényszerítő elvárás ugyanis ártalmas lehet a gyermek beszédére.

De ha ezeket mind kizártuk, mikor kell elkezdeni tényleg aggódni? Szakértői vélemények szerint, ha gyermekünk 2,5-3 éves korára még mindig nem kapcsol össze szavakat, feltétlenül szakemberhez kell fordulni. Ilyenkor a szülők először a védőnőkhöz fordulhatnak, és ha ők is úgy vélik, hogy gond van, a nevelési tanácsadóba irányítják őket. Ott sok esetben néhány jó tanács is elég, azonban ha súlyosabb a probléma, logopédiai diagnosztikai vizsgálatra küldhetik a gyermeket, ahol szükség esetén logopédiai segítséget kap egy komplex terápia keretében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!