A HELYZET

2018.01.12. 06:30

Buldózer a templomban

Gajdics Ottó

Más-más okból ugyan, de Kínában és Németországban is leromboltak egy keresztény templomot a minap. A távol-keleti országban a vallási türelmetlenségnek állt útjában a tíz évvel ezelőtt, hívek adakozásából épült evangélikus imahely. Németországban pedig egy energetikai cég szénbányájának terjeszkedését akadályozta a neoromán épület. Mindkét eset fényes bizonyítéka annak, hogy

az emberiség semmit nem tanult az elmúlt kétezer évben.

Ahogy mondani szokták, ha ma eljönne közénk Jézus, akkor nem ismernénk föl, ha mégis, akkor megtagadnánk, s mivel Európában nincs halálbüntetés, kiadnánk Kínának.

Döbbenetes az a tény is, hogy manapság a keresztény a legüldözöttebb vallás a világon. A robbantásos merényletektől kezdve a késes gyilkosságokon át a szülőföldről való elüldözésig igen széles a repertoárja annak, hogyan próbálják az írmagját is kiirtani Jézus követőinek. De mind között a legsúlyosabb, amikor hamis próféták álideológiáitól megfertőzve egész nemzetek tagadják meg hitüket, egy egész kontinens tépi ki lelkéből a keresztény gyökereket, felejti el kultúráját.

Kínában sem elfogadható, ami történt, de a német példa tragikusabb. Világosan mutatja, hogy az, amit Európának hívtunk, a végóráit éli. Közösségeink felbomlottak, a sok magányos egoistából kiveszett a szeretet. Nem számít semmi, csak az anyagi haszon, amiért nem nagy ár bármit elpusztítani, ami korábbi önmagunkra emlékeztet. Valahol már kijelölték a következő templomot. A buldózeripar virágzik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!