Programok

2015.08.02. 10:12

Programok, rendezvények Zala megyében augusztus 3-tól

Zala megye - Tudja meg, mi történik Zala megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények augusztus 3-tól. Böngésszen, és válogasson!

AUGUSZTUS 16.

Remete zarándokút

Nagykapornak – Idén augusztus 16-án rendezi meg hagyományos, Remete zarándokút című túráját a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság. Az érdeklődőket jövő vasárnap reggel fél 8-kor várja az ingyenes programot vezető Csiszár Viktor természetvédelmi őr Nagykapornakon, az apátsági templom belső udvarán. Innen indul az 5 kilométeres, nagyjából két óra időtartamú, és az ötfokozatú skálán kettes nehézségűnek értékelt túra a falu melletti Remetekertbe. A résztvevők az egykori szentéletű emberek útvonalán haladva juthatnak el a faluból az erdei kápolnáig, és menet közben rengeteg természetvédelmi értéket láthatnak. A szőlőhegyen számos orchidea faj él ma is, a Remetekert pedig Natura 2000 terület, illír gyertyános bükkös, illetve tölgyes erdőkkel. A fák alatt az egykori remeték sírjai is megtalálhatók.

 

AUGUSZTUS 15.

Fesztivál és kirakodóvásár

Bak – A helyi faluházban augusztus 15. hatodik alkalommal rendezik meg a Pántlika Folklórfesztivál és Kézműves Kirakodóvásárt. A 11 órakor kezdődő szentmise után a Miskolci Rézdudások fogadják muzsikával a vendégeket, 14 órától pedig a Kossuth utcán táncos felvonulásra indul a helyi Pántlika néptáncegyüttes. A 25 éves csoport a faluházban 18 órától tartja jubileumi gáláját, két órával korábban pedig ugyanitt meghívott fellépők műsora kezdődik.

 

AUGUSZTUS 12.

Vakáció a játszótéren

Zalaegerszeg – A kertvárosi Bóbiba Játszótéren szerdán, augusztus 12-én 17 órától folytatódik a Városrészek Művelődési Központjának hagyományos szünidei programja, a Játszótéri Vakáció. A sorozat ugyanitt augusztus 26-án ér majd véget.

 

AUGUSZTUS 9.

Jótékonysági nap az AquaCityben

Zalaegerszeg – Vasárnap rendezik meg tizennegyedik alkalommal a hagyományos jótékonysági napot a megyeszékhelyen az AquaCityben. A rendezvényre ez alkalommal rekordszámú, 45 főzőcsapat jelezte érkezését. Az idei akció kedvezményezettje a Hevesi Sándor Színház, illetve a Zala Megyei Kórház. A kórház genetikai laborja új mikroszkópra, s korszerű kromoszóma analizáló programra tehet szert az adományokból, míg a színházban az emeleti fogadótér nyerhetne méltó küllemet a bevételből. A szervezők illő programról is gondoskodtak, így számos sportbemutató, táncprodukció, több koncert, musical műsor és kézműves foglalkozás is szerepel az „étlapon", a csapatok által kínált, adakozásra ösztönző finomságok mellett.

Búcsú a csácsi kápolnánál

Zalaegerszeg – Vasárnap rendezik meg a Csácsi-hegyi búcsút a kápolnakertben. Furján Gellért atya miséje 10 órakor kezdődik, ezután a Canterina Kamarakórus ad koncertet, majd közös bográcsozás, zenés program következik.

40 halász emléknap

Vonyarcvashegy – Vonyarcvashegyen a balatoni halászok napjaira várják a közönséget. Vasárnap 17.30 -kor megkoszorúzzák a Balatoni Halászok Emlékművét a rendezvénytéren, majd 18.15-kor emlékműsor lesz a a 40 halász emlékhelynél a Szent Mihály dombon. A 19 órakor kezdődő ünnepi szentmise után 20 órától Bálint Natália operaénekes és művésztársai Goldmark-estjére várják a közönséget.

Családi nap

Zalabaksa – Zalabaksán, a Baksa-tónál vasárnap délután egy órai kezdettel családi napot tartanak. A programban lesz főzőverseny, cséplőgépes bemutató, futballmérkőzés és íjászat is. Fellép az Énekmondó együttes, s játszóházzal is várják az érdeklődőket.

Búcsú Máhomfán

Lenti – Vasárnap búcsút tartanak Lentiben, a máhomfai városrészben. A délelőtti szentmisén megáldják a felújított kápolnát.

Kapornaki napok

Nagykapornak – Vasárnap folytatódik Nagykapornakon  a település kétnapos faluünnepe. 14 órakor kezdődik az intergalaktikus főzőverseny, emellett gyerekprogramok, tánccsoportok, sztárvendégek kínálnak szórakozást. A rendezvény tűzijátékkal zárul.

Csokievők és sörivók

Kálócfa – Kálócfán vasárnap tartják a falunapot. A program délelőtt 10 órakor ünnepi szentmisével kezdődik, majd délután két órakor közös bográcsfőzésre invitálják a résztvevőket. Három órakor a Dupla Kávé együttes lép fel, ezt követően a gyermekeknek csokievő, a felnőtteknek sörivó-versenyt szerveznek. Lesz továbbá kispályás focitorna és játszóház is a településen.

 

AUGUSZTUS 8.

Kétszázhúsz gumikacsa

Hévíz – Kétszázhúsz éve, hogy Festetics György megépíttette az első fürdőépületet a Hévízi-tó felett. Az évforduló alkalmából szombaton 12.20 perckor 220 sárga gumikacsát engednek a tóba, a gyógyfürdő eddigi 220 évét jelképezve. A 220-ból 22 kis kacsa meglepetést rejt. 15 órakor kerül sor a Hévíz 220! Van egy képed hozzá? eredményhirdetésére, valamint a Hévíz Anno fotótárlat ünnepélyes megnyitására, a képek a Véderdő melletti sétány mentén tekinthetők meg október végéig. 15.30-tól szakmai zsűri értékeli a Hévíz Anno süteményversenyre beérkező desszertkülönlegességeket, 16 órakor kezdődik a nyilvános kóstolás, melynek során a Tófürdő vendégei válhatnak zsűrivé, ugyanis ők is értékelhetik a finomságokat. Az eredményhirdetés 17.30-kor kezdődik. Azok számára, akik a tó és Hévíz történetével ismerkednének, három alkalommal vezetést tartanak.

Kóstolnak, dalolnak

Balatongyörök – Szombaton és vasárnap rendezik meg a Györöki Bor- és Dalfesztivált. Az első napon bordalokat ad elő a Re-Folk együttes, majd a Cimbaliband koncertezik. Vasárnap a Brassdance, majd az Interfest fesztivál résztvevői lépnek fel.

Sportnap a strandon

Gyenesdiás – Sportnapot tartanak szombaton a gyenesdiási Lidóstrandon. Ping-pong, strandröplabda, -foci, valamint gyerekeknek hirdetett úszóverseny várja az érdeklődőket 14 órától, de lesz vízi aerobic, speed tollas és spinning edzés is Mazsival. A strandfocira négy fős, a röplabdára pedig kettő vagy négy fős csapatok jelentkezését várják a szervezők.

Harmadik alkalommal fesztiváloznak

Cserszegtomaj – A község önkormányzata és a Kék Balaton Citerazenekar Egyesülete szombaton rendezi meg a III. Népi Hangszeres Fesztivált. A rendezvénynek a Szabó István Általános Iskola ad helyszínt (Iskola u. 17.). Szombaton 18.30-kor nyitják meg a fesztivált, ezután a cserszegtomaji Kék Balaton Citerazenekar játszik. Hét órakor a Kis-Balaton Táncegyüttes (Balatonszentgyörgy) műsora következik, egy óra múlva a Rezi Hagyományőrzők lépnek a közönség elé, majd a Fürge Ujjak Citerazenekart (Királyrév – Szlovákia) hallgathatják meg az érdeklődők. Az est további részében a Dzsanesz Cigányzenekar (Keszthely) és a Márványos Tamburazenekar (Budapest) szórakoztat a fesztiválon.

Ki marad a nyeregben?

Nagykapornak – Szombaton és vasárnap a nagykapornaki faluház udvara, illetve sportpályája ad helyet a település kétnapos faluünnepének. A szombati egészségnap keretében szűréseken vehetnek részt az érdeklődők, 16 órakor pedig megkezdődik a Ki marad a nyeregben? című humoros vetélkedő. Mindeközben kiállítás látható a fafaragó és festőtábor alkotásaiból, s a rendezvénysátorban egymást váltják a fellépők. Vasárnap 14 órakor kezdődik az intergalaktikus főzőverseny, emellett gyerekprogramok, tánccsoportok, sztárvendégek kínálnak szórakozást. A rendezvény tűzijátékkal zárul.

Sanzon

Letenye – Letenyén, a Séta Téri Zenés Esték következő programjaként szombat este nyolctól Kárász Tímea Fatima énekel operetteket, sanzonokat és napdalokat.

Falunap Gelsén

Gelse – Szombaton 15 órától Gelsén tartanak falunapot, amely keretében „Gelse községért" kitüntető díjat is adományoznak. Az érdeklődőket számos kulturális program várja, így többek között a Nagykanizsai Fúvószenekar és a Zalaapáti Harmonikások mellett, Kaczor Feri is fellép. A falunap keretében természetesen a hagyományos főzőverseny sem marad el, sőt sütiversenyt is rendeznek.

Falunap Fűzvölgyön

Fűzvölgy – Fűzvölgyön is szombaton 16 órai kezdettel rendeznek falunapot. A rendezvény során a magyarszerdahelyi Vadrózsa Tánccsoport, a kanizsai Premier Táncklub és a Kanizsa Tánc-együttes lép színpadra.

Újabb géptalálkozó - Négy versenyszámban várnak nevezőket

Barlahida – Ez évben is megszervezik a tavaly már nagy sikert aratott, versennyel egybekötött mezőgazdasági géptalálkozót a településen. A géptalálkozóra ezúttal augusztus 8-án kerül sor, s a programja hasonlóan alakul, mint egy évvel ezelőtt. A bemutatók mellett lesznek versenyek, a gépek kezelői tolatásban, szlalom, továbbá pullingban, vagyis traktorhúzásban mérik össze a tudásukat, de lesz a járművek részére szépségverseny is, ez utóbbira főleg az oldtimer típusú munkagépeket várják. A nap során szórakoztató és gyermekprogramokkal is készülnek, míg az est folyamán Paál Adrián gondoskodik majd a résztvevők hangulatáról.

Hobó énekel a Zsuppán-kertben

Milejszeg – A Zsuppán-kert (József Attila u. 3.) idei nyári programjának egyik legizgalmasabb eseményére augusztus 8-án, szombaton 18 órakor kerül sor. A költészet csarnokát ugyanis Földes László Hobó József Attila verseiből összeállított estjével avatja Nagy András házigazda és az érdeklődők köre. A 60 éves művész produkcióját beszélgetős vacsora követi.

Auguszt Fesztivál

Pakod – A pakodi önkormányzat szombaton az iskolaudvaron Auguszt Fesztivált rendez, amelynek keretében déltől gyerek-foglalkozások sora, 14 órától főzőverseny a „Nagy Kötény Díjért", 15 órától foci meccs lesz. A továbbiakban fellép a Kredenc Együttes, a Főnix, a Pántlikák és a Kutyakölykök Táncegyüttes, a helyi Margaréta Daloskör. 19.15-től eredményhirdetés és „Pakodért Díj" átadása, majd műsor, bál és tűzijáték.

Falunap Lickóvadamoson

Lickóvadamos – Lickóvadamoson szombaton 16.30-kor Merics Nikolett, 17.30-kor a Zalaszentmihályi Férfikórus, utána 17 órakor pedig a Zalai Tánc-együttes Senior csoportja ad műsort a falunapon.

Falunap Kustánszegen

Kustánszeg – Kustánszegen szombaton 14 órakor falunapot rendeznek, méghozzá a könyvtárellátási szolgáltató rendszer (KSZR) támogatásával. Ennek keretében fellép a faluban az Aranykapu Együttes „Daloló erdő" című műsorával.

Bödén lépnek fel

Böde – Bödén augusztus 8-án 17 órakor a falu szórakoztató programján Hertelendy Attila és Debrei Zsuzsanna, a Hevesi Sándor Színház művészei lépnek fel zenés műsorral.

A bor és a perec ünnepe

Dobronak – Szombaton A bor- és perec ünnepe elnevezéssel tartanak gasztrokulturális programot. A rendezvényt kettőkor nyitják meg, majd három órától nemzetközi borászati játékokra kerül sor. Lesz bor- és pereckóstoló, s a hagyományos pereckészítés fortélyait is bemutatják.

 

AUGUSZTUS 7.

Veterán autók és motorok

Zalaegerszeg – A veterán autók és motorkerékpárok jubileumi, huszadik találkozóját tartják péntektől vasárnapig Zalaegerszegen. A résztvevők pénteken délután, kora este gyülekeznek a gazdasági főiskola kollégiumában. Szombaton 9 órakor indul a túra Söjtör, Letenye, Lovászi, Lenti és Csesztreg érintésével. Vasárnap 9 órakor kezdődik a felvonulás Zalaegerszegen a Platán sor – Göcseji út- Alsóerdei út- Köztársaság út -Göcseji út – Kosztolányi út -Kossuth Lajos utca – Göcseji út – Mártírok útja – Balatoni út – Stadion út útvonalon a plázához, ahol a közönség által leginkább kedvelt látványosságot, a szlalomot tartják.

Strandnyitó focikupa

Zalaegerszeg – Pénteken 14 órától strandnyitó focikupát rendeznek egy régi, nevezetes pályán, az újra egy nappal korábban megnyíló megyeszékhelyi városi strandon. A szervezők tájékoztatása szerint az erőpróbán az Önkormányzat, a Városgazdálkodás, a Zalavíz, a Vállalkozók és a „Tengósok" csapatai vesznek majd részt. A viadalon adományokat is gyűjtenek, a befolyt összegből pedig a Zalaegerszegi Gyermekotthonnak vesznek ajándékokat.

Gyéres folkkocsma

Zalaegerszeg – Pénteken 18 órától négy-éves fennállását ünnepli a Gyéres-folkkocsma Zalaegerszegen, a Borostyán Presszóban (Jákum Ferenc utca 1/B). A születésnap alkalmából meglepetésekkel tarkított szabadtéri ünneplésre hívnak minden mai és régi táncost, zenészt, városlakót, környékbelit, táncolni vágyót, de azokat is, akik csak szívesen hallgatnak népzenét. A programban magyarországi és erdélyi népzene csendül fel akusztikus hangszereken, Ferincz Adrienn – hegedű, ének; Henczi Dávid – hegedű, gardon, dob; Kovács Péter – 3 és 4 húros brácsa, koboz; valamint Simon Norbert – nagybőgő jóvoltából.

Mikus Gyula, Hullai Ferenc

Zalaszántó – A ZalaSzántói Lokálpatrióta Egyesület és Zalaszántó önkormányzata szervezésében kiállítás nyílik augusztus 7-én, pénteken 16 órakor a Gersei Pethő kúriában (Fő utca 83-85.). A tárlat a 110 éve született Mikus Gyula festőművész (tanító) emléke előtt tiszteleg, valamint Hullai Ferenc alkotásait vonultatja fel. A kiállítást Dézsi Attila polgármester nyitja meg.

Fúvós hétvégét rendeznek

Keszthely – Fúvós hétvégét tartanak a Balaton-parti Zenepavilonnál. Pénteken 19 órakor a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar ad koncertet, szombaton 19 órakor a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar lép fel, vasárnap este hétkor pedig a Balaton M&K Fúvószenekar.

40 halász emléknap

Vonyarcvashegy – Vonyarcvashegyen a 40 halász emléknapra – a balatoni halászok napjaira várják a közönséget. Ma 20 órakor kezdődik Simon Magda és F. Szemes Mari vonyarcvashegyi festő kiállításának megnyitója a Helikon Festetics Taverna borászati múzeumának galériájában. Szombaton este fél tízkor tűzijátékkal emelik az esemény fényét a Lido strandon. Vasárnap 17.30 -kor megkoszorúzzák a Balatoni Halászok Emlékművét a rendezvénytéren, majd 18.15-kor emlékműsor lesz a a 40 halász emlékhelynél a Szent Mihály dombon. A 19 órakor kezdődő ünnepi szentmise után 20 órától Bálint Natália operaénekes és művésztársai Goldmark-estjére várják a közönséget.

Lenti Nyári Esték

Lenti – Lentiben a Nyári Esték program keretében péntek este nyolctól az A'la Carte Showband, majd a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar lép fel.

Zenés est a várkastélyban

Egervár – Az egervári várkastély udvarán első alkalommal rendeznek zenés estet ma 19 órától. Vacsorával is várják a résztvevőket, a zenei élményről pedig Vörös István és zenésztársa gondoskodik.

Kustánszegi falunapok

Kustánszeg – Péntektől vasárnapig tartanak a Kustánszegi napok rendezvényei, a programsorozatot immár 19. alkalommal szervezi meg a település. Pénteken nótaest kínál szórakozást a Tájházban, szombaton pedig egyebek közt horgászverseny, dödöllefőző verseny, tűzzsonglőr bemutató, valamint a településről elszármazott táncművész, Székely Szilveszter fellépése gazdagítja a programot. Vasárnap folytatódik a már szombaton elinduló strandröplabda torna a tóparton.

Anyatejes világnap

Páka – Pénteken a védőnők tartanak az Anyatejes világnap alkalmából rendezvényt a Pákai Öveges József Óvodában 9 és 12 óra között. Az érdeklődőket ügyes kezek játszóház várja, illetve lesz babamóka foglalkozás hegedűszóval és énekléssel a kicsiknek, de készítenek még csillámtetkót is, valamint számmisztikai elemzésre is sor kerül.

Szántói Nyár

Szántó – A Szántói Nyári vigasságokra várják az érdeklődőket a hét végén. Pénteken délután négy órakor papírsárkány készítő versennyel és kiállításokkal veszi kezdetét a háromnapos programsorozat. Veterán motorosok norvégiai útjukról számolnak be, majd folklórműsorok követik egymást. A 21 órakor kezdődő futballmérkőzés szünetében tűztáncosok lépnek fel. Szombaton 16 órától főzőverseny, népi vetélkedő és a Desperado együttes, valamint Kaczor Feri is szórakoztatja a közönséget. A nap utcabállal ér véget. Vasárnap sportmérkőzések kínálnak izgalmakat, és ünnepi szentmise is lesz.

 

AUGUSZTUS 6.

Megnyit a zalaegerszegi strand

Zalaegerszeg – Augusztus 6-án, csütörtökön nyitja meg kapuit a 2011-ben bezárt városi strand, amelynek elkészült az új pancsolómedencéje, és jelenleg már a felújítás utolsó simításai zajlanak. A vendégek csütörtökön 10 órától látogathatják a létesítményt.

Kvártélyházi színház

Zalaegerszeg – Zalaegerszegen Görgey Gábor Komám asszony, hol a stukker? című vígjátéka szerepel a városi nyári szabadtéri színház műsorán. Csütörtökön, pénteken, szombaton este fél kilenctől várja a darab a közönséget a Széchenyi téri udvarban. A főszerepekben a Hevesi Sándor Színház művészetit, Szakály Aurélt, Hertelendy Attilát, Barsi Mártont, György Jánost és Nagy Péter Jánost láthatjuk.

A művésztelep alkotásai

Nagykanizsa – A 25. Zalai Nemzetközi Művésztelepek zárókiállítása nyílik meg augusztus 6-án 17 órakor a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A tárlat kurátora Angyal Mária művészettörténész, a kiállítás szeptember 2-ig lesz megtekinthető, hétköznapokon 9 és 17 óra között.

Az Illatszertár kerül színre

Keszthely – A Keszthelyi Nyári Játékokon csütörtöktől vasárnapig az Illatszertár című darabot játsszák. A Centrál Színház előadása mind a négy napon 20.30-kor kezdődik. A főszerepekben Kern András, Pokorny Lia, Bereczki Zoltán és Simon Kornél látható, a rendező Puskás Tamás.

Csütörtökön JazzFiesta

Balatongyörök – A JazzFiesta programsorozat keretében e hét csütörtökén is koncerttel várják az érdeklődőket Balatongyörök központjában. Este nyolckor kezdődik a program, fellép a Dodgem, a Noise Hacrkers, valamint Pély Barna és a Buligánok.

Csütörtöktől bornapok

Zalakaros – Augusztus 6-9. között ismét bornapokat rendeznek a fürdővárosban. A csütörtöki megnyitón a környék legjobb nedűit kóstolhatják az érdeklődők, s persze a „Város bora" cím is gazdára talál. Ezt követően 18 órától a Zalakarosi dalárda és Vegyeskar lép fel, majd a Bottal-fogó Táncegyüttes. Este 20 órától pedig az OchoMacho ad élő koncertet. Pénteken este Csepregi Éva szórakoztatja a közönséget, míg szombaton a Balkán Fanatik muzsikál. A rendezvény zárónapján, vasárnap pedig a Debrei Zsuzsa és Bot Gábor alkotta színész-énekes duó közös előadását élvezhetik a vendégek.

 

AUGUSZTUS 5.

Szerdán visszatér Keszthelyre a Tour

Keszthely – Kedden a prológgal rajtol a 90 éves múltra visszatekintő Tour de Hongrie kerékpáros körverseny Szombathelyen. A szerdai első szakasz pedig már érinti Zalát, hiszen Keszthelyen lesz a befutó, ahol a városban a mezőny három kört is megtesz a Fő téri célig.

Véradás lesz szerdán

Gutorfölde, Páka – Előbbi községben 13 és 15.30, utóbbiban pedig 16.30 és 18 óra között várják szerdán a véradókat a szakemberek a művelődési házakban.

 

AUGUSZTUS 4.

A Születés hete alkalmából

Zalaegerszeg – A Születés hete alkalmából augusztus 4-én (kedden) fél négytől a Napsugár úti óvodában Tóth Lenke, megyei vezető védőnő köszönti a legtöbb anyatejet leadó anyákat, majd különböző szűrővizsgálatokkal állnak a szakemberek a jelen lévő kismamák szolgálatára: vérnyomásmérés, vércukormérés, magzati szívhang-hallgatás, koraszülött tanácsadás, hordozókendő bemutató is lesz. A gyermeknevelés kihívásairól Hajdu Ildikó pszichológus, a gyermekkori látásproblémákról Kovács György optometrista, a szájüregi egészségnevelésről, dr. Szabó Csilla fogorvos beszél.

Ha kedd, akkor zenés program

Hévíz – Augusztusban is folytatódik a zenés nyári esték sorozat, minden kedden lesz egy koncert a Festetics-téren. 19 órakor a Wohner Dóra kvintett lép fel.

 

RENDEZVÉNYEK

Zalaegerszeg

Göcseji Múzeum: Németh János Kossuth- és Munkácsy-díjas keramikusművész kiállítása; Központok a Zala mentén; Kisfaludi Strobl Zsigmond gyűjtemény (állandó kiállítások); Múltbéli arcok – Művészi arcrekonstrukciók és régészet című időszaki kiállítás (szeptember 27-ig)

Városi Hangverseny- és Kiállítóterem: A kecskeméti Katona József Múzeum anyagából rendezett Magyar zsidó képzőművészet a 20. sz. első felében című kiállítás (augusztus 30-ig)

Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum: „Romániai Máramaros megye ásványgyönyörűségei" című időszaki kiállítás (szeptember 10-ig)

Nagykanizsa

Thúry György Múzeum: Emberek, utak, kapcsolatok (állandó kiállítás)

Hevesi Sándor Művelődési Központ: Mandalák, oroszlánok és lélektájak címmel a Batthyány-gimnázium diákjainak alkotásaiból kiállítás (augusztus 26-ig)

Képzőművészetek Háza: Tájak, korok címmel Z. Soós István állandó kiállítása

Keszthely

Helikon Kastélymúzeum állandó kiállításai: Főúri életforma a 18-19. században (kastély); 18-19. századi kocsik, hintók és lovas szánok (Hintókiállítás); Öt földrész trófeái (Vadászati kiállítás); 19-21. század vasútjait szemléltető óriásmodell (Modellvasút kiállítás); Trópusi és mediterrán növényvilág (Pálmaház)

Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely állandó kiállításai: A növénytermesztés eszközei és gépei; Majorok és népe a 18-20. században; A keszthelyi agrárszakoktatás története; A gabonatisztítás-, tárolás- és mérés eszközei a 19. században; Szőlészet és borászat a Balaton-felvidéken; Állattenyésztési kiállítások; Kovács-, bognár-, és kádárműhelyek

Balatoni Múzeum: Aranyhíd – Fejezetek a Balaton történetéből; „Amiről a kövek mesélnek" című kiállítás (római és középkori kőtár); Balatoni halak akváriuma (állandó kiállítások); A balatoni csata (szeptember 12-ig); Tudós természetábrázolók – Herman Ottótól a digitális képalkotásig (augusztus 23-ig)

Hévíz

Gróf I. Festetics György Művelődési Központ Muzeális Gyűjteménye: A világon egyedüli: Balneológiai és helytörténeti kiállítás (állandó kiállítás); Dr. Moll Károly orvostörténeti emlékszoba (Szent András Reumakórház „B" osztály); Tavak titkos kertje – tavirózsa és lótusz a művészetben (szeptember 30-ig látogatható)

MOZI

Zalaegerszeg: Art Mozi: 16.30 Münó, a holdbéli manó (francia családi animációs film); 18.00 Papírvárosok (amerikai romantikus film); 20.00 Akihez beszél a föld (ausztrál-török-amerikai háborús filmdráma); Cinema City: 10.00, 13.30, 15.45, 18.00, 20.15 Pixel (amerikai sci-fi vígjáték); 10.00, 11.50, 13.40, 15.30, 17.30 Münó, a holdbéli manó (francia családi animációs film); 14.45, 20.30 Önkívület (amerikai sci-fi); 12.15, 17.15, 19.45 A hangya (amerikai fantasztikus kalandfilm); 19.30 Ted 2 (amerikai vígjáték); 10.30, 12.30, 14.30, 16.30, 18.30 Minyonok (amerikai családi animációs film); 11.15 Agymanók (amerikai animációs film)

Kanizsa: Cinema: 15.45 Münó, a holdbéli manó (francia animációs film); 16.15 Minyonok (amerikai családi animációs film); 17.30, 20.30 Hangya (amerikai fantasztikus kalandfilm); 18.15, 20.00 Pixel (amerikai akció vígjáték)

Hévíz: Fontana: 1. terem: 15.00 Hangya (amerikai film); 17.00 Pixel (amerikai film); 20.00 Operettgála – Oszvald Marika és Peller Károly élő műsora; Kisterem: 17.00 Szerelem a felhők felett (francia romantikus filmvígjáték); 19.00 Életem szerelme (francia filmvígjáték)

VÉRADÁS

Zalaegerszegi Területi Vérellátó vérvétele: 08.00-15.00; Nagylengyel, faluház: 16.00-18.00; Keszthelyi Vértranszfúziós Osztály vérvétele: Vérellátó, retro véradás: 13.00-16.00

TRAFFIPAX

Itt számíthat traffipaxra Zala megye útjain!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!