Programajánló

2023.05.12. 08:30

Kiállítások, gyereknap, spárgafesztivál – hét végi rendezvények Zala vármegyében

Zalai Hírlap

Hosszúfaluban szombaton rendezik meg a hagyományos spárgafesztivált. Képünkön Szarjas Dorisz és Göncz Sári a frissen szüretelt spárgával a tavalyi hasonló rendezvényen

Forrás: ZH-Archívum/Gyuricza Ferenc

Kiállítás

Május 12-én, pénteken 17 órakor Varga Bálint Tamás képzőművész „együttállás” című kiállítását nyitja meg Filep Sándor festőművész Zalaegerszegen, a Gönczi Galériában. A megnyitón közreműködik Vörös Tamás előadóművész. A tárlat június 2-ig látogatható.  
Május 13-án, szombaton 17 órakor nyílik Hanna Wojdała-Markowska krosnoi textilművész kiállítása a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben, amit dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatója ajánl az érdeklőd figyelmébe. Előtte 14 órától ugyanitt workshopot tartanak a lengyel művésznővel közösen.  

Helyi termék vásári forgatag

Május 13-án, szombaton 7 és 13 óra között rendezik meg Zalaegerszegen,  a Göcseji Tudásközpont - Zalaegerszegi Helyi Termék Piacon a Helyi termék vásári forgatag következő tematikus napját. A „Nekem a természet – régen és ma” hagyományőrző programot a madarak és fák napja, valamint a rajzolás világnapja ihlette. Kiss Nóra néprajzos-muzeológus arról beszél, miként ábrázolták eleink a madarakat, majd Darázsi Zsolt, a Magyar Madártani Egyesület zalai titkára bemutatja a 2023-as év madarát, a barkóscinegét. A résztvevőket Gacsal Gábor művésztanár hívja élményrajzolásra.

Belvárosi séta

Május 13-án, szombaton 15 órakor a város napja alkalmából hívja belvárosi sétára az érdeklődőket a Tourinform Zalaegerszeg, melynek témája a kórház története. A séta a Deák térről indul és a Zala Megyei Szent Rafael Kórház parkjában fejeződik be.  

Gyereknap a megyei könyvtárban

Május 13-án, szombaton reggel fél kilenctől várja a gyerekeket és a szülőket gyereknapi programjára Zalaegerszegen a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A Tappancs Barkácsműhely egészen négy óráig nyitva lesz az alkotni vágyók előtt, ahogy a könyvek vására is, közben lehet lufit hajtogatni, csillámtetkót, arcfestést igényelni, gombfocizni, társasozni.  A Zalai Kutyasuli négylábú "tanítványai" is részt vesznek a gyereknapi kavalkádban, 14 órától Kovács Kata karnagy zenés műsorára invitálják a résztvevőket, 11-től 15 óráig pedig óránként lesz egy Papírszínházi meseelőadás. Rossz idő esetén a könyvtár termei adnak helyszínt a programoknak.

Görgei Artúr élete - előadás a Mindszentyneumban

Dr. Vass László hagyományőrző honvéd ezredes, a Szeged közeli újszentiváni egyesület elnöke tart előadást május 12-én, pénteken 18 órakor a zalaegerszegi Mindszentyneumban Görgei Artúrról, az 1848/49-es szabadságharc tábornokáról. Az est szervezője a Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület.

Keresztút 

Keresztút indul pénteken 16 órakor a vonyarcvashegyi Fénykereszthez a település „kis Golgotaként” ismert hegyén.  

Szakköri tárlat 

Pénteken 17 órakor nyílik a balatongyöröki Bertha Bulcsu Művelődési Házban a Nemzeti Művelődési Intézet által koordinált szakkörök zárókiállítása. A résztvevők a bútorfestés, a gyertyaöntés és a mézeskalács-készítés fortélyaiban mélyedhettek el tavaly ősz óta, s alkotásaikat most a nagyközönség is megismerheti.   

Kiállítás 

Pénteken 18.30-kor nyílik A tudásunkkal kézzen fogva a közösségekért című projekt vesszőfonó, bútorfestő és mézeskalács-készítő szakköreinek zárókiállítása a gyenesdiási községházán. Az ünnepi eseményen a Gyenes Néptánc Együttes lép fel.    

Madarak és fák napja  

A fenékpusztai madárgyűrűző állomás bemutatója, játékos vetélkedő és piknik várja az érdeklődőket szombaton 10 órától Vonyarcvashegyen, a Szent Mihály-hegyen. A programot a madarak és fák napja tiszteletére szervezik.  

KATT a campuson 

Vasárnapig várja az érdeklődőket a Keszthelyi Agroturisztikai Találkozó (KATT), amelyen környezettudatos programok, műveltségi, kulturális és sportrendezvények várják az érdeklődőket a Georgikonon. A látogatók megismerhetik a keszthelyi lovashagyományokat, s az itt nemesített burgonya- és szőlőfajtákat is. A KATT része a hagyományos diáknapok kavalkádja, és lesz Ízek utcája elnevezéssel termelői vásár is. 

Táncos minősítő Keszthelyen

Szombaton 9 órától második alkalommal rendezi meg a zalaegerszegi Royal Dance Studio és Táncegyesület a Balaton Dance Cup minősítő táncversenyt Keszthelyen, a Balaton Színházban. Az eseményen 14 egyesület, 158 koreográfia, közel 600 versenyző képviselteti magát a színpadi, az akrobatikus látványtáncok mellett a rocky és a showtánc kategóriában szóló, duó, trió, csoport formációkkal.

Aranypáva-gála 

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége vasárnap 10 órától rendezi Aranypáva-gála hangversenyét az alsópáhoki Dr. Szántó Imre Általános Iskolában. A koncerten 29 fellépő csoport adja elő műsorát. A programot a nagy- és különdíjak átadása zárja. 

Emléktáblát avatnak

Szombaton 15 órakor avatják fel Csesztregen, a Kerkai Háznál a helyi Szent Móric-plébánia és a Szent György Lovagrend szervezésében vitéz Ferencz Lajos törzsőrmester emléktábláját.

Borbírálat

Pénteken 17 órától tartják a borbírálatot Pákán, a művelődési házban.

Fókuszban Petőfi

Iklódbördőcén a Közösségek hete programsorozat keretében, a Petőfi-évfordulóhoz kapcsolódva a költő kedvenc ételeivel, italaival ismerkedhetnek az érdeklődők a kultúrházban szombaton 18 órakor kezdődő rendezvényen. Közösen készítik el a résztvevők a székelygulyást, melynek Petőfi volt a névadója.

Egészségnap

Petrikeresztúron, a kultúrházban pénteken 15 és 18 óra között egészségnapot tartanak, amelynek keretében szűrővizsgálatokkal, egészséges ételek kóstolójával, illetve bőrgyógyászati tanácsadással várják az érdeklődőket. Emellett lesz véradási lehetőség is.

Folklórest

Zalakaroson, a kertmoziban pénteken 17 órától folklórestet tartanak. Fellép a Búzavirág óvodai hagyományőrző csoport, a Gyöngyvirág hagyományőrző csoport, a Rügyecske tánccsoport, a Zöld Ág tánccsoport és a Bottal-Fogó tánccsoport.

Termelői vásár és bolhapiac

Galambokon, a piactéren szombaton 8 órai kezdettel termelői vásárt és bolhapiacot rendeznek.

Lemezbörze

Zalaegerszegen, a Göcsej Tudásközpontban szombaton 10 órától ismét lemezbörzét tartanak.  

Közösségi nap

Lasztonyán szombaton 16 órai kezdettel közösségi napot tartanak. A program a Rózsafűzér Királynője haranglábnál litániával indul, ezt követi a helyi hímzőszakkör kiállításának megnyitója a közösségi házban, majd ez utóbbi udvarán népi játszóház, gasztroudvar, térzene és kulturális műsor is lesz.  

Lelki program a püspökkel

Homokkomáromban, a Kisboldogasszony-plébániatemplomban szombaton ismét lelki programot tartanak, amely 17 órakor keresztúttal és gyóntatással kezdődik. A szentmisét – amelynek ezúttal Varga László kaposvári megyéspüspök lesz a főcelebránsa és szónoka – 18.30-tól tartják, zárásként pedig körmenet várja a híveket.  

Kórushangverseny

Zalakaroson, a Karos Korzón szombaton 17 órakor a Zalakarosi Női Kar, valamint a lengyel Miejski Chór OlenSis tart közös kórushangversenyt.

Jótékonysági bál

Felsőrajkon, a kultúrházban szombaton 19 órakor tartja jótékonysági bálját a helyi általános iskola.

Kiállításmegnyitók

Kerkaszentkirályon, a Természetházban vasárnap 14 órakor a Kerka Hímzőkör, valamint a helyi gyertyaöntő- és vesszőfonó szakkör tagjainak alkotásaiból nyílik kiállítás. Köszöntőt Pál Zoltán polgármester mond, a tárlatot Matyasovszky Margit, a Nemzeti Művelődési Intézet Zala vármegyei igazgatója nyitja meg, illetve Donner Ferencné, a Kerka Hímzőkör vezetője mutatja be.

Szépkorúak napja

Zalacsében, a község művelődési házában vasárnap 16 órától tartják a helyi szépkorúak napját. Köszöntőt Erdei Csaba polgármester mond, műsort helybéli szereplők mellett Sláger Tibó ad.

Kiállítás

Lendván, a Bánffy Központban pénteken 18 órakor Adj király, katonát! címmel Szabó Ottó kassai grafikus és festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás. Köszöntőt dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a magyar parlament korábbi elnöke mond, a tárlatot Kovács Ágnes, a kassai MaJel Rovás Központ igazgatója mutatja be.

Kórustalálkozó

Turniscén, a muravidéki település Árpád-kori templomában pénteken 19 órától öt énekkar közreműködésével regionális kórustalálkozót tartanak.

Spárgafesztivál

Hosszúfaluban, a muravidéki település faluotthona melletti területen szombaton rendezik meg a hagyományos spárgafesztivált. A 11 órakor kezdődő megnyitót követően látványkonyha, borkóstoló, spárgából készült ételek kóstolója, gyermekműsor és kulturális bemutatók is várják az érdeklődőket.

Jubileumi gála

Lendván, a zsinagógában szombaton 16 órakor fennállása 45. évfordulója tiszteletére jubileumi gálát tart a Lendvai Kultúregyesület. Műsort a Dobrova bábcsoport és a gyertyánosi Hajnal Művelődési Egyesület zenészei adnak.

Koncertek, zenés partik

Zalaegerszegen, a VMK Cafféban pénteken 20 órától két zalai modern metalt játszó zenekar, a Kint a Bárány és a Monastery, valamint az Akela ad koncertet. Szombaton 20.30-tól ugyanott az Európa Kiadó játszik. A Mama Africában szombaton a kilencvenes évek népszerű dance-pop csapata, az UFO lép fel. A program házigazdája D.J. Miller lesz. A Garden szombati partijának Bubu lesz a hangulatfelelőse. Nagykanizsán, a Kanizsa Arénában szombaton ByeAlex és a Slepp zenél. A 19 órakor kezdődő program vendége Manuel, illetve Mihályfi Luca lesz. A Cserebogár Bárban pénteken 20 órától a Büdös Bogarak jazztrió zenél. A Rush Clubban pénteken roma sztárparádé lesz, amelynek keretében Gingi és zenekara, valamint Lejla és Orgován Rokko szórakoztatja a közönséget.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!