Hirdetés

2019.12.06. 11:56

Így tarolj az állásinterjún: a tökéletes női blúztól a határozott kézfogásig

Azt mondják, hogy nem a ruha teszi az embert, de azért ezzel elég sokan vitába szállnának, most többek közt mi is.

Az első benyomás igen is számít, egy olyan szituációban pedig, ahol cirka egy óra alatt dőlnek el sorsok – nos, itt pedig egyértelműen kiemelkedően fontos szerepe van minden olyan apróságnak, melyekre a mindennapi életben akár lazán legyinthetnénk is. Nézzük, hogy egy állásinterjún mire kell mindenképpen figyelnünk ahhoz, hogy sikerrel vehessük az akadályokat.

1. A tökéletes ruha

Akármennyire is elcsépeltnek tűnik, az öltözékünknek nagy szerepe van abban, hogy milyen első benyomást teszünk az interjúztatókra. Egy igényes ruha, mely se nem túl sok, se nem túl hétköznapi sokat nyomhat a latban. Ügyeljünk rá, hogy ne vétsünk szarvashibákat: ha szeretnénk, hogy komolyan vegyenek, akkor a hölgyek kerüljék például a mély dekoltázst és a túl hivalkodó miniszoknyát. Egy klasszikus, csinos, de nem túl konzervatív női blúz elegáns szoknyával vagy élére vasalt nadrággal minden állásinterjún telitalálat lehet.

2. Tájékozottság

Az előzetes felkészültség és tájékozottság fél siker! Legyél naprakész nem csak a szakmádat, de a céget és az aktuális piaci helyzetet illetően is!

3. Megfelelő hangnem, stílus

Manapság a kommunikációt illetően sokszor hajlamosak összemosódni a határok a hivatalos társalgás és a baráti beszélgetés közt. Ne kövessük el ezt a szarvashibát az állásinterjún! Ne vegyük túl barátkozósra a figurát, ugyanakkor az sem ideális, ha túlságosan feszengünk. Találjuk meg az arany középutat!

4. Testbeszéd

Ha foglalkozunk vele, ha nem, bizony testbeszéddel akaratunkon kívül is sok mindent elárulhatunk magukról. Ha ezt szeretnénk elkerülni, vagy inkább kontrollálni, akkor legalább alapszinten érdemes utánaolvasni a testbeszéd alapjainak. Így kizárhatjuk annak az esélyét, hogy egy nemkívánatos gesztus vagy mozdulat rontson az esélyeinken.

5. Ne féljünk önmagunknak lenni!

Miközben ügyelünk a lehető legtöbb mindenre, ne felejtsük el a lényeget: emberek vagyunk, ne féljünk hát kicsit mutatni önmagunkból is.

+1 TIPP: Előzetes social media ellenőrzés: a XXI. században bizony biztosan számíthatunk rá, hogy már az állásra történő első jelentkezéskor ellenőrzik a social media platformjainkat. Fordítsunk rá egy kis időt, hogy eltűntessük az esetleges nem túl előnyös benyomást keltő múltbéli dolgokat, vagy szimplán csak állítsuk privátra minden fiókunkat, ha esetleg ez még nem lett volna eddig így. Kellemetlen perceket spórolhatunk így meg magunknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában