A MUSICALEK ALFÁJA ÉS OMEGÁJA

2018.03.06. 19:22

Gyöngyhajú lány balladája (hirdetés)

Mindenkiben ott van a szunnyadó gyermek, így a tündérmeséket a felnőttek is szeretik, csak be kell őket csomagolni „felnőtt köntösbe”!

2017. március 12-én a RaM Colosseum színpadán nagy sikerrel került bemutatásra a „Gyöngyhajú lány balladája” című musical, mely egy fiatal lány felnőtté válásán, első nagy szerelmi csalódásán keresztül idézi meg a Balaton-part, a tó ősi mitikus legendáit.

Az előadást 2018. március 10-én 19 órától Tapolcán is megtekinthetik a Csermák József Rendezvényközpontban!

A színpadon 24 ExperiDance táncművész, a mikrofonoknál 5 kiváló musicalszínész, a mese erősítésére 21 szenzációs Omega-sláger! Egy történet, amit mindenki átélt, aki volt fiatal és szerelmes!

Az Omega együttes és az ExperiDance Production több mint fél év gondos tervezés, aprólékos egyeztetés és lázas alkotómunka után Szomor György, Koós Réka, Fésűs Nelly, Lux Ádám, R. Kárpáti Péter, Simon Panna Bogi és Békefi Viktória főszereplésével állította színpadra új darabját, amelyben olyan világszínvonalú slágerek csendülnek fel, mint a Trombitás Frédi, a Régi Csibészek, az Ezüst Eső, a Petróleumlámpa, a Ha én szél lehetnék vagy a Gyöngyhajú lány…

Dalok:

Start • Hűtlen Barátok • Holló • Fekete Pillangó • Nem tudom A Neved • Kötéltánc • Ha Én Szél Lehetnék • Gyöngyhajú Lány • Petróleumlámpa • Őrültek Órája • Nyári Éjek Asszonya • Hazug Lány • Napot Hoztam Csillagot • Régi Csibészek • Boldog Angyalok • Ezüst Eső • Trombitás Frédi • Addig Élj • Meghívás

Szereposztás:

Kriszta, fiatal lány: Simon Panna Bogi

Trombitás Frédi, a Balatonkirály: Szabó Máté

Anya, Kriszta anyja: Fésüs Nelly

Apa, Kriszta apja: Lux Ádám

Végzetesen szerelmes postás: Görög Zoltán

Végzetesen szerelmes férj: Torma Zsolt

Hold, portás, kalauz, strici, stb.: Janik László

Óvónő: Németh Liza

Ápolónő: Koller Nikolett

Szépségkirálynő: Boros Bettina

Balerina: Joó Viktória

Varrónő: Holman Enikő

Szinésznő: Molnár Edina

Fodrász: Magyar Lili

Stewardess: Tóth Klaudia

Szakácsnő: Tóth Nikolett

Titkárnő: Török Fanni

Tanárnő: Rimár Izabella

Szobalany / Hold Szeléné: Stana Alexandra

Nyomozó: Benkő Dávid

Orvos: Biró Márton

Bányász: Dénes Nándor

Búvár/ Nap: Kovács Richárd

Rendőr: Reszneki Domán

Tanár: Patonai Norbert

Autószerelő  : Péntek Dominik

Könyvelő: Péli Róbert

Pincér: Szabó Dániel

 Pincérnő: Szilágyi Zita

Matróz: Östör Ákos

Bűvész: Újszászi András

Billentyűk: Lengyel Zoltán / Szabó Károly

Dob: Tóth Zsolt / Tóth Tamás

Basszusgitár: Fehérvári Attila Péter / Szappanos György

Gitár: Antoni Arnold / Jung Norbert

Jelmeztervező: Debreczeni Ildikó

Díszlettervező: Mira János

Hangmérnök: Kupcsik Bertalan

Szövegkönyv: Pozsgai Zsolt

Animáció: Mira Zénó

Koordinátor: Fülöp Zoltán

Fény: Szimeiszter Balázs

Zenei rendező, hangszerelő: Gömöry Zsolt

Producer: Vona Tibor

Koreográfus: Román Sándor

Rendező: Pozsgai Zsolt – Román Sándor

Jegyrendelés és további információ itt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában