hirdetés

2019.11.08. 09:22

A nagykanizsai Petró Galéria 20 éve

Egy ember életében is nagy idő a 20 év, egy hazai kisvállalkozás életében pedig kimondottan hosszúnak mondható. Ez idő alatt a gazdasági környezet nem volt mindig megfelelő. Azonban a nagykanizsai Petró Galéria a mögötte álló vállalkozással épp ebben a 20 évben tette meg az első lépéseket és fejlődött modern kisvállalkozássá.

Fotó: Szakony Attila

Fotó: Szakony Attila

- Többéves rajztanári működésem után a képzőművészet szerelmeseként 1999. november 13. nyitottuk meg a családdal Nagykanizsán a Petró Galériát, ahol kortárs és XX. századi alkotásokkal foglalkoztunk – fogalmazott Petró Ágnes tulajdonos. – Az ünnepélyes megnyitó anyagát a barátok otthonról elhozott kedvenc képei, szobrai adták. A nívós művek előre vetítették, hogy ez a galéria igényes, modern, igazi csemegéket hoz a városba. Izgatottan vártuk a nyitást. Nem túlzás, a zsúfolt belső tér nem volt elég, sokan az utcán vártak, hogy beférjenek a galériába. A művészet feltétlen pártolóiként gyakran tárlatokat szerveztünk, és kiállításokra jártunk. Festőkkel, szobrászokkal találkoztak a vásárlóink, így közel kerülhettek az alkotókhoz és együtt merültünk el a művészet csodáiban.

Fotó: Szakony Attila

A Petró Galéria a 2000-es évek elején már ismert volt, rendszeresen voltak kiállítások, festők, grafikusok, szobrászok, fotóművész, textilművészek, keramikusok és ékszerművészek hozták el alkotásaikat, amelyek megvásárolhatókká váltak a galériában. Nemcsak statikus kiállítótér volt a galéria, hanem a rendszeres vevőtalálkozóknak hála egy dinamikus kulturális tér is kialakult, ahol művészek és vásárlók, a művészetkedvelőkkel kötetlen és néha kötött formában folytattak diskurzusokat. A művészeti piac nem egyszerű világ, oda kellett figyelni, hogy ezt a közéleti és piaci tevékenységet egymással harmonikusan összeegyeztetve gazdaságosan lehessen működtetni.

Fotó: Szakony Attila

- A képzőművészet mellett a 2000-es évek végén egy új szerelem toppant be életünkbe, az iparművészet egy speciális ága, az ékszerkészítés – folytatta Petró Ágnes. – Magyar iparművészek ékszereit forgalmaztuk, magunk is készítettünk ékszereket, majd komolyabb gyártó manufaktúrák és márkák is képviseltették magukat üzletünkben. Minőséget és művészeti értékeket szem előtt tartva kerestük az ideális kollekciókat, ékszermárkákat, egyedi stílusú és karakterű ékszercsaládokat. Olyan termékeket kerestünk, amelyek találkoznak a magyar vásárlók igényeivel és egyben piacképesek is. Így alakítottuk ki induló ékszerkínálatunkat, melynek legismertebb világmárkái: a Pandora és a Thomas Sabo ékszerek. Akkortájt voltak webáruházak, sőt a galériának régóta volt weboldala is, így belevágtunk egy webáruház alapításába, s megszületett a www.divatekszerbolt.hu portálunk.

Fotó: Szakony Attila

A tulajdonos úgy érzi a webáruház nagyon jó döntések bizonyult. Számos kihívásra késztetett: szinte mindent újra kellett tanulniuk, a marketingben, a kereskedelemben és a vevőkezelésben. A dolog szépsége, hogy azon a felületen semmi sem állandó, naponta jönnek az újdonságok, amivel lépést kell tartani, hogy versenyben maradhassanak. A növekedés látszik a bolton is, hiszen tavaly megvásárolták a szomszédos 50 négyzetméteres presszót, amit hozzákapcsoltak a galériához. Új márkát is bevezettek, ezért ma már Swarovski ékszert és órát is forgalmaznak. Úgy tűnik a jövő is biztosított, hiszen Petró Ágnesnek Vera lánya a párjával együtt segít az üzlet vezetésében, s reményei szerint ők vihetik tovább a galériát.

A kivételes jubileumhoz kapcsolódva „20év 20 kép” címmel kiállítást rendeznek az elmúlt 20 év fotóiból. Örülnének, ha a korábbi vásárlóik is visszatérnének, akik felfedezhetik magukat a fotókon. A vevők közben megforgathatják a szerencsekereket, s akár 30% kedvezménnyel is vásárolhatnak.

Fotó: Szakony Attila

Petró Galéria Nagykanizsa Fő út 19. Nyitva hétfő-péntek: 9-17 óráig, szombat: 9.12 óráig webáruházunk: www.divatekszerbolt.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában