Hallgassa élőben!

A COVID árnyékában a baromfiipar

Átalakulóban a fogyasztói szokások és az értékesítési lánc; a járvány gyorsítja a folyamatot.

„Miközben a koronavírus-járvány hat az összes iparágra, a baromfi- és az élelmiszeripar kedvezőbb helyzetben van, mint a vendéglátás, a turizmus vagy a légi közlekedés. A baromfinak két alapvető értékesítési csatornája ismert: a kiskereskedelem és a vendéglátás (HORECA). A COVID előtt Európában 60 százalék volt a kiskereskedelem és 40 százalék a HORECA-szektor részesedése a baromfitermékek értékesítésében, csakhogy a szállodák, az éttermek és az iskolák részleges vagy teljes bezárása drasztikusan átrendezte ezeket az arányokat. A 40 százalék szinte a nullára redukálódott, és ennek csupán a felét tudja kompenzálni a kiskereskedelem. Van tehát egy 20 százalékos többlettermelés Európában a COVID miatt” – mondta Szabó Ákos, az évi 2 millió libát, 10 millió kacsát és 15 millió csirkét előállító és 1800 főt foglalkoztató ( a Tranzit Food és a Marneváll Zrt.-t is magában foglaló)Tranzit Csoport vezérigazgatója, hozzátéve, hogy cégcsoportjuk a megoldás tekintetében is világos vízióval rendelkezik, mivel 30 éves fennállásuk óta a mottójuk: „nem nyafogunk”!

A kacsa a jövő csirkéje

A kiskereskedelmi láncoknak 20-30 százalékkal nőtt a forgalmuk a HORECA-szektor bezárása miatt. Egyes baromfifajták (csirke, pulyka) ezt az átrendeződést jobban viselik, míg mások (húsliba, kövér liba) kevésbé. A liba jellemzően szezonális termék (Márton-napon és Karácsonykor, családi, baráti és vállalati eseményeken fogyasztjuk), csakhogy az éttermi fogyasztás most nulla Európában. A csirke és a pulyka esetében a HORECA bezárásából származó bevételcsökkenést részben kompenzálja a kiskereskedelem forgalomnövekedése. A kacsánál is hiányoznak az éttermek, de ott a kiskereskedelemben tudtak növekedni a friss GMO-mentes termékeikkel. „Szoktuk mondani, hogy a kacsa a jövő csirkéje. Európában és a régiónkban is extrém módon nő a kacsa fogyasztása, köszönhetően az utóbbi évek jóléti növekedésének. A kacsa szezonálisból egyre inkább napi fogyasztási cikké válik. Komoly gátja a növekedésnek az, hogy míg a nyers termékeknek csupán 5 százalék az áfája, a feldolgozott termékeké 27 százalék. Ez ugyanis jelentős versenyhátrányt okoz a magasabb feldolgozottságú termékeknél, mint például a méltán népszerű sült kacsánál.

Mit lehet csinálni?

Szabó Ákos szerint világosan látszik, hogy az a réteg, aki eddig az éttermeknek volt a vendége, most eltolódik a magasabb feldolgozottsági fokú termékek irányába. – Egyrészt, mert megengedheti magának, másrészt, mert úgy gondolja, hogy az így felszabaduló idejét a családjának vagy a kedvtelésének szentelheti. Míg egy egész kacsa előkészítése, megsütése igénybe vesz 1,5-2 órát, addig a félkész kacsát a háziasszony csak bedobja a sütőbe és fél óra múlva ehet a família. Látva ezt a trendet, számunkra is kirajzolódott a feladat: a kínálatunkon belül növelni kell a sült és a panírozott termékek arányát. Ezt a folyamatot a COVID csak még inkább felgyorsította – állítja a cégvezető. „Örvendetes látni, hogy egyre tudatosabbak a vásárlók, visszaszorult a pazarló és az impulzív fogyasztás. Jelentősen átalakulnak az értékesítési csatornák is. Minél kevesebb kontaktust akarnak a fogyasztók, ezért a vásárlást „beterelik” az online-térbe. A házhoz szállítás virágzik és ezek az új módik el fognak jutni a HORECA-szektorba és a kiskereskedelembe is. A beruházásainkat is az erre való felkészülés jegyében terveztük meg. Az a legfontosabb, hogy biztonságos és egészséges élelmiszert adjunk a fogyasztóinknak, a termőföldtől az asztalig kontrollálva a folyamatot. Ezért indítottuk el évekkel ezelőtt a GMO-mentes és az antibiotikum-mentes programunkat, és ezért kezdtünk el egy újabb 20 milliárd forintos beruházási csomagot” – mondta a cégvezető.

Fotó: A feldolgozott termékek irányába tolódik el a kereslet Fotó: Magánarchívum

 

Hozzászólások

sejtelmes
Félmeztelenül fotózták Pásztor Annát
aggasztó / 15 perce
Tudósok szerint a vírus dél-afrikai variánsa fertőzőbb az eredetinél
A vírusmutációt dél-afrikai szakértők azonosították, még az előző év végén.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy HALÁSZ KÁROLY lakatos mester 2021. január 13-án örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 21-én, csütörtökön 15 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Szűk családi körben helyezzük végső nyugalomra. Köszönjük mindazoknak, akik osztoznak fájdalmunkban! A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága, jó édesanyám, anyósom, nagymamánk BRÓZ JÓZSEFNÉ Rozika néni 87 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. január 20-án, szerdán 10.45-kor lesz a fityeházi temetőben. Gyászmise előtte 10 órakor. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk ÖZV. HAJBA ISTVÁNNÉ szül. Horváth Magdolna botfai lakos életének 86. évében örökre megpihent. Temetése 2021. január 21-én, csütörtökön 14 órakor lesz a botfai temetőben. Előtte 13 órakor gyászmise a botfai katolikus templomban. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, gyászunkban osztoznak. Gyászolják: gyermekei, menyei, veje, unokái és dédunokái
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DOMJÁN ISTVÁN a Zalai Nyomda nyugdíjasa életének 72. évében elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló család
"Emléked szívünkben örökké él." Emlékezünk a legdrágább férjre, édesapára, nagypapára, apósra SZILÁGYI JÓZSEFRE a kiváló testnevelő tanárra és sportvezetőre halálának 16. évfordulóján. Szerető családja és mindazok, akik szerették és tisztelték
"Az életed véget ért, de az emlékek élnek, S míg élünk, őrizzük őket." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapánk, nagypapám, testvérem, apósom BÉRES GÉZA LAJOS zalaegerszegi lakos életének 63. évében elhunyt. Temetése 2021. január 21-én, csütörtökön 9.45-kor lesz a zalaegerszegi, Göcseji úti temetőben. Gyászmise aznap reggel 7.15-kor a Mária Magdolna templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Tisztelettel kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Szerető családja
"Csillag volt, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Mégis elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De a szívünkben él, s örökre ott marad." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk HANCS ZOLTÁN halálának 5. évfordulójára. Szerető családja
"Köszönöm, hogy lelked a lelkembe írtad. Nincs felettünk hatalma a sírnak. Örök az arcod, nem száll el szavad, Minden mosolyod a lelkemben marad. Hiába rohan az idő, telnek az évek, Az emlékek bennünk örökké élnek." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk KULCSÁR GYÖRGY halálának 2. évfordulóján. Szeretteid
"Elmentél tőlünk, de szívünkben itt maradsz, el soha nem feledünk, örökké velünk maradsz." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARKÓ LÁSZLÓ 71 éves korában csendben elhunyt. Temetése január 20-án, szerdán 13 órakor lesz a kerkaszentkirályi temetőben, előtte gyászmise. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÉNZES LÁSZLÓ az Élelmiszer Kisker volt dolgozója életének 74. évében elhunyt. Temetése 2021. január 21-én, csütörtökön 14 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Gyászmise aznap 8 órakor a felső templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GYERGYÁK FERENCNÉ szül. Kósa Erzsébet 83 éves korában elhunyt. Temetése január 20-án, szerdán 13 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Lelki üdvéért gyászmise aznap 8 órakor a felső templomban. A gyászoló család
"Elmentél tőlünk, de a szívünkben itt maradsz. El soha nem feledünk, örökre velünk maradsz..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH KÁROLY (a Tejipar volt dolgozója) életének 79. évében elhunyt. Utolsó útjára 2021. január 18-án, hétfőn a 13 óra 15 perckor kezdődő gyászmisét követően, 14 órakor kísérjük a zalacsébi temetőben. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. SZABÓ FERENCNÉ szül. Fitos Éva életének 79. évében elhunyt. Utolsó útjára 2021. január 19-én, kedden a 13 óra 15 perckor kezdődő gyászmisét követően, 14 órakor kísérjük a lickói temetőben. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MACSI ISTVÁN és testvére SZENT-MARTONI BALÁZSNÉ örökre megpihentek. 2021. január 28-án 11 órakor kísérjük őket utolsó útjukra a Göcseji úti temetőben, szűk családi körben. Gyászoló szeretteik
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HUSZLER JENŐ életének 69. évében örökre megpihent. Temetése 2021. január 21-én, csütörtökön 12.30-kor lesz az andráshidai temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Akinek emléke szívünkben tovább él, az mindig közöttünk van." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk PÁL JÁNOS halálának 4. és IFJ. PÁL JÁNOS halálának 10. évfordulóján. Felesége, édesanyja és rokonai
"Köszönöm, hogy lelked a lelkembe írtad, Nincs felettünk hatalma a sírnak. Örök az arcod, nem száll el szavad, Minden mosolyod a lelkemben marad. Hiába rohan az idő, szállnak az évek, Az emlékek bennünk örökké élnek." Fájó szívvel emlékezünk CSÓKA JÓZSEFNÉ szül. Lochuk Julianna halálának 8. évfordulóján. Szerető családja
"Örök az arcod, nem száll el szavad, Minden mosolyod a szívemben marad. Nem az a fájdalom, melytől könnyes a szem, Hanem amit a szívünkben hordozunk némán, csendesen." Emlékezünk STRAZSEK BOTONDNÉ (Panni) halálának 14. évfordulójára. Társa
"Ott pihensz ahol már nem fáj semmi, s nyugalmadat nem zavarja senki. Életed elszállt, mint a virágillat, de emléked ragyog, mint a fényes csillag." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk LÁNYI LÁSZLÓNÉ halálának 2. évfordulóján. Szerető férjed és családja
"Búcsúzni nem volt idő, hirtelen mentél, Küzdöttek érted, de te nem feleltél, Engedted lelked a magasba szállni, Vágytál az Úrhoz nyugalmat találni." Megtört szívvel tudatjuk, hogy LAKATOS ILDIKÓ ÉVA életének 47. évében örökre megpihent. Utolsó útjára január 19-én, 14 órakor kísérjük a zalaegerszegi Új temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
dráma / 1 órája
Üzenetet küldtek az aranybányában rekedt bányászok
Pénzügyek / 1 órája
Hitelösszehasonlító alkalmazást készített az MNB
Gólzápor a Téli Kupán / 1 órája
Rajt a megyei I. osztály csapatainak műfüves vetélkedésén
ZH
A harcosságból nem enged / 1 órája
Luca Bechi a Kecskemét ellen már győzelmet remél a ZTE KK élén
Kerkai Attila
tragédia / 2 órája
Elhunyt a férfi, aki meglőtte magát Nemespártón
Benedek Bálint
az a fontos, hogy lassan terjedjen / 2 órája
Ezt tudjuk eddig a Magyarországon megjelent vírusmutációról