2023.09.15. 11:00
Nemzetközi Ketrecharc Gála Zalaegerszegen!
Szeptember 30-án a Zalakerámia Sport- és Rendezvény Csarnok lesz a helyszíne a nemes célért szervezett küzdősport gálának, melyen nyolc ország versenyzői lépnek majd a ketrecbe két szakágban. Az esemény főmérkőzése pedig a zalaegerszegi Molnár Benjamin világbajnoki címmérkőzése lesz.
Egész napos programra készülhetnek azok a családok, akik a küzdősportok illetve a harcászat iránt érdeklődnek. Délelőtt 10 órától a haditechnikai- és katonai közelharc bemutatók mellett, kipróbálhatják a repülőgép szimulátort és megismerkedhetnek a katonai kézifegyverekkel. Megrendezésre kerül az ICO amatőr nyílt Combat sport országos bajnokság. A program ezen, része ingyenesen látogatható, együttműködő partner a Magyar Honvédség. A rendezvény fővédnöke: Dr. Simicskó István.
18 órától pedig az MMA és a K1 kerül már a fókuszban, 12 izgalmas összecsapás melyre egy világbajnoki címmérkőzés teszi majd fel a koronát, ahol helyi kedvenc Molnár Benjamin lép a ketrecbe, hogy megvívja élete első ilyen szintű harcát hondurasi ellenfele ellen, a WFL világbajnoki övéért. Az esemény díszvendége: Ernesto Hoost (Mr. Perfect), akinek személye garancia, hogy minőségi sportélménnyel távoznak azok, akik kilátogatnak. A rendezők nagy hangsúlyt fektetnek minden alkalommal a jótékonyságra, nincs ez másképp most sem, hisz a rendezvény bevételéből a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítványt fogják támogatni.
Jegyek: Tixa.hu

A rendezvény védnökei: Vigh László, Balaicz Zoltán.
Szervezői: Őze-Guth Szilvia, Farkas Csaba (Szülőföld Egyesület).