Hirdetés

2023.05.17. 13:55

Két SIM egy iPhone-ba? Így lehetséges!

Bár két nano-SIM-kártyát befogadni képes iPhone-okat továbbra is csak Ázsiában árulnak, a legtöbb itthon kapható modell is képes rá, hogy egyszerre két előfizetést, illetve számot kezeljen.

Zaol.hu

Fotó: Shutterstock

Az androidos telefonok világában gyakori, hogy egy-egy modell Dual SIM változatban is kapható, aki azonban iPhone-ban gondolkodik, hiába keres a hazai kínálatban speciális iPhone Dual SIM készülékeket.

Szerencsére ez nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk az iPhone előnyeiről, ha egyszerre két előfizetést szeretnénk kezelni egyetlen készüléken – sőt! Az Apple készülékeinél tulajdonképpen ez az alap, immár jó pár éve.

A kulcs az eSIM

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan képes két előfizetést is kezelni az iPhone, miközben csak egy SIM helyezhető bele, először az eSIM fogalmával érdemes megismerkednünk. Ez valójában egy virtuális SIM-kártya, ami mindent tud, amit a hagyományos SIM – de már nem tudjuk kézbe venni, mivel kizárólag fájl formájában létezik telefonunkon.

Az újabb iPhone-ok – a teljes lista a cikk végén található – képesek az eSIM kezelésére, akár úgy is, hogy közben egy másik, kézbe vehető kártya is van a készülékben. Így tehát ha az egyik előfizetésünket eSIM-kártyával használjuk, a másikat pedig nano-SIM-mel, máris kettős, vagyis dual SIM iPhone-ról beszélhetünk.

Melyik iPhone-ok eSIM-képesek?

Ha egy magyar szolgáltatónál új iPhone-t veszünk, majdnem biztos, hogy eSIM-képes a készülék, de egy-egy több éves modellnél sem kizárt, hogy támogatja ezt a lehetőséget.

Íme az eSIM-kompatibilis iPhone-ok teljes listája: 

  • iPhone 14 Pro Max
  • iPhone 14 Pro
  • iPhone 14 Plus
  • iPhone 14
  • iPhone 13 Pro Max
  • iPhone 13 Pro
  • iPhone 13 mini
  • iPhone 13
  • iPhone 12 Pro Max
  • iPhone 12 Pro
  • iPhone 12 mini
  • iPhone 12
  • iPhone 11 Pro Max
  • iPhone 11 Pro
  • iPhone 11
  • iPhone XS
  • iPhone XS Max
  • iPhone XR
  • iPhone SE 3 (2022)
  • iPhone SE 2 (2020)

eSIM? Sima ügy!

Ma Magyarországon minden mobilszolgáltatónál elérhető az eSIM, és ha esetleg egyik előfizetésünkhöz sem kaptunk virtuális kártyát, általában ingyenesen beszerezhetjük az ügyfélszolgálat segítségével.

Ha netán mindkét, használni kívánt előfizetéshez eSIM-ünk van, akkor egy nano-SIM et kell beszereznünk az egyikhez – ez általában személyes ügyintézést igényel, hiszen a kártyát le kell gyártani, de a legtöbb esetben ez percek alatt megoldható.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában