Hirdetés

2023.03.01. 08:00

A munkatársak beintegrálásában szeretnének élen járni

A zalaegerszegi forgácsoló cég szinte folyamatosan bővíti csapatát, pár éven belül közel 30%-kal szeretnék emelni a jelenlegi munkaerő állomány létszámát. Ennek megfelelően az újonnan érkező kollégák beilleszkedését és szakmai fejlődését kiemelt ügyként kezelik, és egy egyedülálló mentorprogram segítségével igyekeznek élen járni a munkaerő beintegrálás témakörében.

Kevés olyan cégről olvashatunk az országban, amely ebben a nehéz, negatív környezeti behatásokkal sújtotta időszakban nem hogy helytállni, de növekedni is képes. A Spiller 2000. Kft. ügyvezetője, Tóth András a sikeresség kulcsáról mesélt. “Mondhatnánk, hogy a szerencsések táborát erősítjük, hiszen kevés cég képes ebben a nehéz időszakban talpon maradni és fejlődni, azonban ezt a megfogalmazást nem szeretem, hiszen a stabilitásunk nem a szerencsének köszönhető. Nap, mint nap tudatosan dolgozunk azokon a fejlesztéseken, amelyek a nehéz időkben is átsegítenek a problémákon. Erős vezetői csapatunk stratégiájának köszönhetően eddig minden válságból pozitívan kerültünk ki, így most is a fejlődésre koncentrálunk.”

A fejlődés egyik kulcsa pedig nem más, mint a jelenlegi munkaerő hosszútávú megtartása és az új munkatársak sikeres beintegrálása, “Spilleressé tétele”. Erre dolgozott ki a cég vezetősége egy sajátos és egyedülálló Mentor programot, amely egy három hónapot felölelő egyénre és munkakörre szabott célzott betanítás.

“Az első intenzív négy hétben lehetőségük van az újonnan érkezőknek minden területtel megismerkedni, a saját vezetőjük kíséri őket azon az úton, mely során az új kollégák megtanulják a munkakörük összes fontos elemét, megismerkedhetnek személyesen mindazokkal, akik hatással lesznek a munkavégézésükre, mentoruk által helyismeretet szerezhetnek, hogy könnyebben tudjanak beilleszkedni.” - mondta el Tóth Rita a projekt koordinátora, akitől azt is megtudhattuk, hogy a mentorálás alapötlete egy 2022 őszén szervezett tanfolyamon fogalmazódott meg benne és a műszakvezetőkben, Gorza Imrében és Vincze Gáborban egy pályázat keretében megtarott kétalkalmas, ajkai mentorképzésen.

Az oktatás során középiskolai tanulókra vonatkozóan kaptak elméleti és gyakorlati segítséget, mely alapján kétéves gyakorlati képzési tervet készítettek a 2023/2024-es tanévtől, a Spillernél gyakorlati oktatásban résztvevő tanulókra vonatkozóan. Ez a képzési terv szolgált kiindulási pontjául a most kialakításra kerülő mentor programnak.

A mentorált kezét a felettese nem engedi el az intenzív időszak után sem, rendszeres visszajelzést kap a munkájáról, és ezután is ugyanúgy kérdezhet és kérhet segítséget a felmerült problémák kapcsán.

“Tudjuk, hogy nagyon nehéz, amikor valaki élete első munkahelyére jelentkezik, vagy éppen munkahelyet vált. Igyekszünk átérezni az ebben a helyzetben lévő munkatársak helyzetét és mentor programunk keretein belül megkönnyíteni az összeszokást, hiszen közös érdekünk, hogy az új munkavállaló magabiztosan tudja a dolgát, hasznos tagja legyen a csapatunknak”. - mondta el Rita.

A forgácsoló cég életében egyébként is kiemelt hangsúlyt fektetnek a családias légkör megteremtésére, rengeteg közös program keretein belül ismerhetik meg egymást és családtagjaikat a munkatársak. Ilyen lesz például a közös húsvétolás, a családi nap, a foci kupa, vagy akár az egészségmegőrző kilométer gyűjtő verseny is.

A projekt jelenlegi készültségét és a vezetők támogató hozzáállását tekintve elmondható, hogy a minőségbiztosítás területére kiválasztott újabb kollégák már gyakorlati résztvevői lesznek a Spilleres mentor programnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában