Hirdetés

2023.01.09. 12:10

4 apró tipp, amivel sokat spórolhatunk, ha odafigyelünk

Általánosan úgy tartják, hogy egy embernek annyi megtakarítással kell rendelkeznie, amennyiből körülbelül fél évig meg tudna élni, ha nem lenne mellette keresete. Nos, ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor jó eséllyel bevallhatjuk, hogy nem feltétlenül van ennyi pénzünk félretéve biztos helyen, például egy megtakarítási számlán.

 Ennek több oka is lehet, például az, hogy manapság a létfenntartás nem olcsó dolog, így kevesebbet tudunk félretenni, de a pénzügyi tudatosság hiánya is szerepet kaphat az egyenletben.

Ha mégis szeretnénk magabiztosan nézni a jövőbe, és elkezdeni spórolni, akkor a következő tippek betartásával könnyen megtehetjük.

Kezdjük a tudatossággal!

Az első hiba, aminél máris elvérezhetünk, hogy nem vagyunk tisztában a pontos havi bevételeinkkel és kiadásainkkal. Pedig ezek alapos ismerete az alapja annak, hogy felvázoljunk magunk elé egy „spórolási tervet”.

Ha valaki alkalmazotti jogviszonyban van és állandó mértékű a fizetése, akkor a bevételi oldalon nem sokat kell gondolkodnia. Ugyanakkor, ha valaki vállalkozóként dolgozik, ez máris bonyolódik annyival, hogy minden hónapban fel kell jegyeznie a pontos bevételeit – ebben egyébként az online számlázóprogramok is segíthetnek. Ha leegyszerűsítenénk a dolgot, akkor érdemes egy átlagot vonni a korábbi hónapokból, és a tervezésnél azzal számolni – ez leginkább akkor működik, ha nem túl nagy a bevételi ingadozás.

Ezek után már csak azt kell összeírnunk, hogy milyen fix kiadásaink vannak. Ezek között említhetjük az albérletet vagy a lakáshitel törlesztőrészletét, a rezsit, az autó költségeit és hasonlókat. Ezután nagyjából számoljuk ki, hogy mennyit szoktunk költeni élelmiszerre és az alapvető szükségletekre – például tisztítószerekre. A fennmaradó összeg az, amit eloszthatunk a szórakozási lehetőségek, az egyéb szükségletek – például ruhavásárlás –, illetve a megtakarítási számlára való átvezetés között. Az, hogy ezekről hogyan döntünk, elsősorban rajtunk és a terveinken múlik.

4 apró tipp, amivel spórolhatunk

Ha a pénzügyi tudatosságunk a helyére került, és látjuk, hogy havonta körülbelül mekkora összeget tudunk félretenni, még nem tettünk meg mindent azért, hogy kihozzuk a legtöbbet a pénzügyeinkből. Az alábbi apró tippekkel viszont sokat tehetünk, hogy a spórolásunk tárgya közelebb kerüljön hozzánk!

Bankszámlacsomag-átvizsgálás 

A bankszámlanyitás ma már egy kifejezetten egyszerű folyamat, amit mind személyesen, mind online elvégezhetünk. Azt nem is kell magyaráznunk, hogy mennyi mindenre használható egy bankszámla, így inkább arra térnénk ki, hogy milyen gyakran és miért érdemes átvizsgálni a sajátunkat.

Amikor megtörtént a bankszámlanyitás, lehet, hogy még egyetemi hallgatók voltunk egy részmunkaidős állással, amit készpénzben fizettek, azóta viszont sokat változhatott velünk a világ – így a bankolási szokásaink is átalakulhattak. Éppen ezért legalább kétévente érdemes megvizsgálni, hogy milyen aktuális bankolási szokásaink vannak és hogy ezeknek mennyiben felel meg a bankszámlánk. A legjobb, ha ezt egy banki szakemberrel együtt tesszük meg, aki hasznos tippeket adhat nekünk.

Például, ha rendszeresen kell készpénzt felvennünk, akkor érdemes olyan csomagot választani, amelyben ez korlátlanul ingyenes. De akár az is szempont lehet, hogy mennyire felhasználóbarát a bank applikációja, ha éppen ezt használjuk napi szinten. Előfordulhat, hogy ahhoz, hogy ideális számlacsomagot kapjunk, bankot kell váltanunk. Manapság már ettől sem kell tartanunk, hiszen a folyamat átlátható és nem bonyolult – különösen, ha élünk az egyszerűsített bankváltás lehetőségével. Ha jól döntünk, havonta több ezer forintot is megspórolhatunk!

Automatizált spórolás

Ha már kész a spórolási tervünk, akkor látjuk, hogy mi az a minimális összeg, amit egy hónapban gond nélkül el tudunk tenni – anélkül, hogy kihagynánk például a rendszeres mozizást. Ilyen esetben a bankszámlánkon beállíthatjuk, hogy ez az összeg minden hónapban automatikusan kerüljön rá egy megtakarítási számlára. Így, ami nincs, azt nem is tudjuk elkölteni!

Szabaduljunk a csábítástól

A fogyasztói társadalom alapja, hogy minden a vásárlásra, költekezésre buzdít. Ne engedjünk ennek a kísértésnek! Iratkozzunk le a hírlevelekről, töröljük le a telefonunkról a vonatkozó applikációkat! Ha ugyanis jobban belegondolunk, biztosan belátjuk, hogy nem feltétlenül van szükségünk a negyedik vagy ötödik kötött sálunkra, csak hogy egy példát hozzunk.

Tűzzünk ki célokat!

Egészen más úgy félretenni minden hónapban, hogy valamilyen cél lebeg a szemünk előtt. Legyen az egy saját lakás, egy autó vagy akár egy rég vágyott utazás – mindenkinek más prioritásai vannak –, a lényeg, hogy legyen miért csinálni! Így sokkal könnyebb lesz az egész folyamat, amikor pedig beérik a spórolás gyümölcse, az erőt adhat további célok kitűzésére is.

Láthatjuk tehát, hogy nem is olyan nehéz ez a folyamat: elég, ha némi tudatosságot gyakorlunk, ismerjük a pénzügyi folyamatainkat és azoknak megfelelően alakítjuk a különféle szokásainkat. Ha szükséges, akkor segítséget is vegyünk igénybe, legyen az egy támogató társ vagy egy banki szakember. Higgyük el: megéri!

Jelen marketingközlemény nem minősül ajánlattételnek, a tájékoztatás nem teljes körű, ezért a további részletekről kérjük, tájékozódjon K&H Bank személyes ügyfélpontjain és a honlapján (www.kh.hu) elérhető, adott termékhez kapcsolódó üzletszabályzatból, általános szerződési feltételekből és hirdetményekből.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában