Hirdetés

2022.01.31. 15:53

A legkülönlegesebb kütyük a kertben

A saját kert igazi kincs, aminek az értéke, pláne a betondzsungelek korában, bizony felbecsülhetetlen. Önmagában a természet közelsége sokat számít, ám ez a sugárzó jelenlét tovább árnyalható a modern technikának köszönhetően. Hiszen miért is kellene a kényelmet az udvarról száműzni, ha egyszer konkrétan paradicsomi körülmények teremthetőek?

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A pezsgő nemcsak pohárba töltve nyerő!

A felfújható pezsgőfürdőben minden kint töltött pillanat ezerszeresen felértékelődik. Mert azért az kétségtelen, hogy a lágy buborékokkal körbeölelő víz simogatása olyannyira vonzó, hogy aki egyetlen egyszer megtapasztalta a saját bőrén, többet nem akar majd szabadulni az élménytől. Sőt! Ám sokáig úgy tűnt, ez a technológia legfeljebb a fürdőkben és a szállodákban kaphat teret és helyet. Szerencsére a technológia változott, finomodott és mára már bárki számára elérhető!

 

 

Bonyolult betelepítésről, összetett üzembe helyezésről, órákon át tartó felkészülésről szó nincsen. A medence könnyedén felfújható, és szolgálatba állítható, mindenféle kényelmetlenség, kellemetlenség vagy fennakadás nélkül. És ha készen van a pezsgés, akkor nincs más hátra, mint a belevetődés! Aztán jöhet a relaxáció, a pihenés felső foka, a kikapcsolódás királyi módja. A legjobb az egészben, hogy ez a nem mindennapi forgatókönyv otthoni körülmények között akadálytalanul megvalósítható!

 

 

A gyermekek azért kicsit másra vágynak!

A gyermek medencéket úgy álmodták meg a gyártók, hogy bírják a strapát. Mert azért azt könnyű belátni, hogy a gyerkőcök többsége nem holmi ejtőzésre vágyik, hanem ugrálásra, pancsolásra, vízi játszásra, fröcskölésre és óriási csobbanásokra. Minél vizesebb, kacagtatóbb és felszabadultabb a játék, bizony annál jobb! Márpedig fizikai szinten mindez nem kis megterhelést jelent a medencék számára. A cél a tartós minőség megőrzés, lehetőleg nemcsak egy szezon töredékén át! S bár érdemes a lurkókat odafigyelésre ösztönözni, ám a stramm variációk arra születtek, hogy a gyerekek próbára tegyék őket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában