Pórszombat

2017.02.15. 14:46

Kiépül a szennyvízhálózat

Pórszombat – Régóta várt fejlesztés valósulhat meg a településen a szennyvízhálózat kiépítésével a következő időszakban.

Korosa Titanilla

- Mivel az elmúlt évben nem tudtunk pályázni, így önerőből próbáltuk terveinkhez a szükséges anyagi hátteret biztosítani – mondta Tánczos László polgármester. - Több munkálatra is sort került, ezek közt kiemelendő, hogy a temetőben a ravatalozó új tölgyfa ajtókat kapott, amiket a település egyik vállalkozója készített el, illetve a temető bejárata elé kovácsoltvas kapu került, amit helyi kötődésű mester készített. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy támogassuk a helyben vagy a környéken dolgozó, de a településhez kötődő vállalkozókat.

További eredmény a faluban, hogy tavaly a szomszédos Kálócfával és Szilvággyal közösen részt vettünk a Start-munkaprogramban, településünkön így három fő foglalkoztatására nyílt lehetőség. Ennek keretében mintegy 10 kecskét, 8 racka juhot, illetve 30 tojótyúkot tartunk. Még kezdeti szakaszban vagyunk, de dolgozóink jól gondozzák az állatokat, pozitívan állnak hozzá a munkához. A kecskékkel, juhokkal tisztán tudjuk tartani azt a területet, ahova letelepítettük őket. Idén szeretnénk ezt a programot tovább fejleszteni, a meglévő állományra építeni immár önállóan, valamint a bővítés keretében idén szeretnénk kiskerti növényeket is termeszteni, több területen.

Tánczos László polgármester mutatja az elkészült temetőkaput Fotó: Korosa Titanilla

Úgy gondolom mindezzel értéket is teremtünk, az állatokkal tisztán tudnánk tartatni a patakpartot is, míg a tyúkok tojásait képviselő-testületi határozat alapján a dolgozók kapják, illetve egy részét felhasználjuk önkormányzati eseményeken. Tavaly is több sikeres rendezvényt tartottunk, népszerű volt a gyereknap és az adventi gyertyagyújtás is.

Az idei tervek közt szerepel továbbá a ravatalozó felújítása, főként a tető rossz állapota miatt szükségesek a munkálatok, a lemezborítást már megbontotta a szél, illetve járólapos burkolattal látnák el a bejárat előtti részt. Emellett a korábban kipusztult fasort is pótolják a bejáratnál az út mentén.

A településen a nagyobb esőzések alkalmával komoly gondokat okoz az árvíz. Ennek megoldására tavaly nagyobb föld depóniát emeltek a patakkal párhuzamosan.

- Nemrég, a legutóbbi esőzések alkalmával megemelkedett a víz, ekkor a tűzoltókkal közösen megállapítottuk, hogy a föld depónia jó megoldás, viszont még folytatni kellene mintegy 100-120 méter hosszan, ami már elég lenne ahhoz, hogy a focipálya környéki belterületről kizárja a vizet – tette hozzá a polgármester, aki arról is beszélt, hogy az utak felújítására is különítettek el pénzt idén, hiszen több helyen kátyúzni kell, illetve nagyobb fejlesztés is elkezdődhet a településen.

- A Zalavíz Zrt. nyertes pályázata révén Pórszombaton, illetve több Lenti környéki településen is zöld utat kapott a szennyvízhálózat kiépítésének terve. Ennek keretében a lenti agglomerációhoz csatlakozik majd településünk. Reméljük már idén megkezdődnek a munkálatok, majd jövő év végére befejeződnek. Erre már nagy szükség van a faluban – mondta zárásként Tánczos László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!