Pacsa

2015.09.06. 15:29

Díjátadás a hatéves városban

Pacsa – Pacsa várossá válásának 6. évfordulóján ünnepi rendezvényt tartottak a hét végén szórakoztató programokkal, s átadták az önkormányzati díjakat, kitüntetéseket.

Ifj. Oláh György

Állnak (balról): Kelemen Tamás, dr. Palkovics László, Fülöp Attila, Jakab Sándor, Benedek Karolina jegyző. Ülnek (balról): Mészáros Ferenc, Szabó Jenőné, Csility Antalné, Könczöl Jánosné, Vági József. Fotó: ifj. Oláh György

Pacsa Díszpolgára címet vehetett át Mészáros Ferenc, az általános iskola és gimnázium korábbi igazgatója, helytörténeti kiadványok szerzője, valamint Vági József, a helyi Citerazenekar és Népdalkör alapítója. Pacsáért díjat kaptak: Szabó Jenőné, a Pékmester Kft. ügyvezető igazgatója, Fülöp Attila, a horgászegyesület korábbi elnöke, a halastó létrehozásának egyik megálmodója, és Jakab Sándor, a Jakab Kft. faipari üzemének tulajdonosa és ügyvezetője. Az elismeréseket Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár, Kelemen Tamás polgármester és Bokor Ferencné alpolgármester adta át. A városlakók közül idén hárman kaptak gyémántdiplomát, Csility Antalné, Könczöl Jánosné és Vági József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!