Otthon

2017.04.17. 18:19

Biokertészet - Pitypang: patikaszer kertnek, embernek

Felöltötte sárgapöttyös zöld ünneplő ruháját a rét - nyílik a pitypang. Nincs is ennél szebb, mégis sokan bosszankodnak, mert csupán az agresszív gyomot látják a növényben.

Fincza Zsuzsa

Amíg virágzik, a házak körüli pázsitban is jól mutat, a baj, ha megerősödik, a tőlevélrózsája alatt kipusztul a fű. A legrosszabb, amit tehetünk, ha izmos, hosszú karógyökerét késsel próbáljuk kivésni vagy kikapirgálni a földből, ilyenkor a bent maradt gyökérdarabkákból megsokszorozódik az állomány. Létezik alkalmas célszerszám, gyomláló ásónak hívják, a kapaboltokban tartanak ilyent, de ügyes kezű gazdák készíthetnek is maguknak hasonlót, a lényeg, hogy teljes egészén ki tudjuk venni vele a gyökeret. Persze hosszantartó sikerre ne számítsunk, hiszen a szél szárnyán apró kis ejtőernyőkben áprilistól nyár végig folyamatosan érkezik az utánpótlást biztosító maghadsereg.

Ha már kiszedtük, használjuk is fel! A pitypangból ugyanis első osztályú növekedésserkentő, immunizáló permetlé készíthető. A recept egyszerű: 2 kilogramm friss levelet tíz liter vízben 2 hétig erjesztünk, majd ötszörös hígításban a talajra és a növényekre permetezünk. Készíthetjük forrázatként vagy főzetként is, úgy 10 liter vízhez 1 kiló friss levelet adjunk - felhasználhatjuk trágyalének vagy a komposzt feljavítására.Persze a gyümölcsösben, a réten felesleges és hiábavaló hadakozni ellene. Vigasztaljon bennünket, hogy a soknevű növény - pongyola pitypang, kákics, kutyatej, gyermekláncfű - a virágjától a levelén át a gyökeréig világszerte elismert gyógynövény. Hivatalos titulusa: Taraxacum officinale, s mint ilyen, már évszázadokkal ezelőtt felkerül a patikák polcaira. A drogok inulint, keserűanyagot, cukrot, cseranyagot, szaponint, gyantát, gumit tartalmaznak.

A szépséges pongyolapitypang – ékszer a réten, gyom a pázsitban,élelmiszer a konyhában, gyógynövény a házipatikában
Fotó: Fincza Zsuzsa

Erősíti az immunrendszert, növeli az étvágyat, javítja az emésztést, s enyhe hashajtó erejű. A gyökérből és a levélből főzött tea vértisztító, serkenti a máj és az epe aktivitását, csökkenti a vérzsírt, oldja a koleszterint, szél-, és vizelethajtó hatású. Ízületi fájdalmak, reumás panaszok, köszvény esetén a felaprított és megfőzött gyökerét borogatásként alkalmazzák. Szépítőszerként is kipróbálták, a tejnedve állítólag halványítja a szeplőt, simítja a ráncokat.A gyógynövény felvásárlók általában nagyobb mennyiségben a tisztított gyökérre tartanak igényt. Mivel a frissen gyűjtött, nyers alapanyagok értékesítése bonyolult, a legegyszerűbb, ha tiszta, szellős, napfénytől védett helyen, időnként átforgatva megszárítjuk a gyűjteményünket. 5 kiló friss gyökérből 1 kiló szárítmányra számíthatunk. Természetesen saját célra is aszalhatunk, ilyenkor a gyökeret hosszában daraboljuk fel. A levelét virágzás előtt vagy alatt kell gyűjteni és felaprítás nélkül szárítani. A virágból és a levélből frissen szedve is ízletes teát készíthetünk: aprítás után öntsünk rá forrásban lévő vizet, öt perc múlva mindenképpen szűrjük le, mert utána a tea keserű lesz.

A fiatal levelekből préselt lé kiválóan alkalmas tavaszi tisztító kúrára.A kákics lenézett gyomnövény létére értékes élelmiszer, főleg Franciaország egyes részein étkezési célokra termesztik. Készíthetünk belőle salátát, főzeléket, megpárolhatjuk a virágot is - persze csak miután kilakoltattuk belőle a nektárjára fenekedő apró rovarokat. Salátának a leveleket kicsit főzzük elő, így fogyaszthatjuk önmagában, snidlinggel vagy keverhetjük más salátákhoz. A főzelék receptje azonos a spenótéval, pluszban tehetünk bele egy kis reszelt szerecsendiót és citromhéjat. A pitypanggyökér is konyhai alapanyag lehet. Tisztítsuk meg, a sütőben pirítsuk ropogósra, ha kihűlt, őröljük meg és főzzünk belőle hagyományos módon pótkávét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!