Otthon

2011.01.17. 16:06

Betyár a padlástérben

Ahogy az már a betyároknál járja, Szíjártó László, teljes művésznevén „A jó LaciBetyár” is egy viharos éjszakán jött a világra. 1970-et írt a naptár, november volt, hóvihar.

Magyar Hajnalka

- Járhatatlanok voltak az utak, teherautóval vitték be édesanyámat Tapolcára szülni Lesenceistvándról, ahol éltünk. Passzol tehát rám is a legenda... – mondja Szíjártó László, amikor zalaegerszegi otthonában felkeressük. A névjegyén az áll: okleveles vőfély, betyár és gondolkodó.

A fiatalsága Révfülöphöz köti, egy másik balaton-parti település mára a kedvenc búvóhelye lett, de „a gatyámat Egerszegen mossák, s itt talál a karácsony is”. Hiszen itt él a család, felesége, aki világ életében a kereskedelemben dolgozott és a két iskolás gyerek.

A padlástérből kialakított, napfényes belvárosi lakásban régi fegyverek, kifényesített csizmák emlékeztetnek vendéglátónk betyáros énjére. No meg két szűr. Az egyik az utolsó bakonyi mestertől, Zalai Károlytól való, ő készített cifraszűrt II. János Pálnak, Erzsébet királynőnek s a Dalai Lámának is. Amúgy ebben a lakásban általában versírással, forgatókönyvek tanulmányozásával foglalkozik a jó LaciBetyár, merthogy az ő élete sem csak ostorpattogtatásból áll.

- Eredetileg géplakatosnak tanultam, de apám és öregapám is vőfély volt, ezt kaptam tőlük örökül, s gyakorlom lassan három évtizede esküvőkön, rendezvényeken – kezdünk a betyársághoz vezető út felderítésébe a barátságos lakásban ülve. Falusi gyerekként mindig is vonzotta az istálló, a katonaságnál a lovas határőröknél szolgált. A hátasoktól leszerelése után sem szakadt el, már akkor műsorokat, csikós bemutatókat vállalt a Balaton mentén.

- Mondtam a többieknek, gyerekek, a Balaton mellett nem voltak csikósok meg gémeskutak, itt betyárok bújkáltak, inkább ezt kellene megmutatni. Nem egyszer diszkó elé kötöttem ki a lovat, beszélgettem, szórakoztam.

Nem ok nélkül ragadt tehát rá a Laci betyárt név, ami egybeírva régi magyar szó, ugyanúgy, mint a lacikonyha, lacipecsenye. A Lacibetyár jelentése: szavahihetetlen tróger, tehát jókora sértés. Így lett ő „A jó LaciBetyár”.

Egy ilyen figurára persze felfigyelnek a filmesek, bár ő a kapcsolatait még a révfülöpi strandon alapozta meg, ahol összebarátkozott az ott nyaraló Udvaros Dorottyával, Cserhalmi Györggyel, de ismerősként üdvözölhette Jancsó Miklóst, Sára Sándort, Eperjes Károlyt is.

Sokat dolgozott Koltay Gábor rendezővel, Franco Nerónak is ő volt a lovas dublőre a Sacra Corona című filmben.

Kackiás bajuszát is a filmek miatt növesztette. A forgatásokon ugyanis, ha ennie kellett, a műbajszot is rendre bekebelezte. Akkor hát legyen igazi. Sok mindent olvasott a betyárvilágról, s közben megbizonyosodott a legendák szépítő hatalmáról.

- Dehogyis osztották ők szét a rablott javakat... Fosztogattak, öltek, s a zsákmányt elmulatták. Bűnözők voltak. Most sincs nagyon más világ, csak a gúnya lett más, s a ló helyett az autókat kötik el.

Jó egy évtizede megpróbált változtatni, nyakkendős irodai munkát vállalt, ám hamar menekülőre fogta. Közben a zeneipar is felfigyelt rá, a lakodalmas vőfélyköszöntőkből mulatós lemezek születtek. Manapság ez jelenti számára a napi munkát, épp e napokban énekli fel következő lemezét.

- Az, hogy hagyományőrző vagyok, még nem jelenti, hogy lapulevéllel törlöm a fenekemet – kapunk újabb adalékot személyiségéről. – Nekem is jólesik hazajönni a fűtött, kényelmes otthonba, ahol gyors az internet, ahol művelődhetek, nézhetem a híreket, dolgozhatok. De ahogy kiteszem a lábam és lemegyek a Balatonhoz, már nem érdekel a civilizáció. Ha elmegyek, négy napnál hamarabb nem jövök haza. Négy napig ugyanis még szidják az embert, utána viszont már izgulnak érte...

Laci betyár nemrég egy modern „börtön” berendezését is letesztelte, a Való világ villájában töltött el pár napot néhány celebtársával. Színes bútorok, drága konyhai felszerelések, és jó társaság ide vagy oda, ő mégis csak saját kis birodalmában érzi jól magát.

Az egyik neves pálinkamárka reklámarcaként szintén találkozhatunk vele, így aztán a konyhában külön kis szigetet képeznek a karcsú üvegek. Szilva, barack, meggy, körte – a betyáros ízek állnak hozzá közelebb. Megmutatja azt is, hogyan kell pálinkát „kóstoltatni” olyannal, aki még volán mögé akar ülni. A nedűt az ujjunkkal a kézfejre kenjük, s várunk, míg az alkohol elillan. Ezután, ha jó minőségű a pálinka, ottmarad az adott gyümölcsre jellemző aroma... Azt aztán szagolgathatjuk kockázat nélkül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!