Otthon

2012.03.06. 11:29

Intarzia: az apró furnérdarabokból különleges minták születnek

Szerelem volt első látásra, árulta el a 23 éves nagykanizsai Dukai Tamás, aki immár 4 éve készít faliórákat intarziával. Díszített fadobozt, szekrényt és széket is e technikával.

Steyer Edina

- A különböző színű furnérlemezekből, vagyis az egészen vékony, hántolt falapokból bármilyen formájú mintát ki lehet hozni, csak a fantázián múlik - mondta Tamás, akinek egyébként asztalos a szakmája, az intarziát pedig az iskolában tanulta.

- Legszívesebben farkasokat formázok, már gyerekkoromban is nagyon szerettem ezt a nemes állatfajt - folytatta. - Nem tudnám megmondani, miért olyan különlegesek számomra, de az ordasok azóta fontos szerepet töltenek be az életemben, mióta nem csak pacákat rajzolok. Az iskolai vizsgamunkámon, a mostani szekrényemen is ők kaptak helyet.

De a fiatalember megformázta már Vukot, Goofy kutyát, Ariel halacskáját, Ficánkát és Garfieldot is, sőt, nyúl, csiga, pillangó, bivaly és cápa is került már ki keze közül.


- Szeretem az aprólékos, pepecselős munkát, kihívást jelent, ha valami új motívumnak állok neki. A legegyszerűbbek a feliratok, mert csak egyenesen ki kell vágni a betűket. Az íves, kerek motívumokat nehezebb a speciális szikével kiszabni a furnérból, de annak, aki az alkotás öröméért dolgozik, nem számít, ha több időt és energiát kell áldozni egy bonyolultabb darabra. Sőt, engem egyenesen doppingol, ha tudom, sokat kell dolgoznom az adott darabon, hogy tökéletes legyen. Minden mozdulat számít, nem mindegy, hogyan tartjuk a szikét, milyen irányban, meddig húzzuk a furnéron. A cél, ne sérüljön az anyag, s minél kevesebb felesleg keletkezzen.

A sablont egyébként tükörképként kell megrajzolni - magyarázta, majd hozzátette: ennek segítségével vágja ki a furnérlemezből a kisebb darabokat, amiket ráragaszt, majd rávasal az adott órára, dobozra.

- A zajosabb munkálatokat a garázsban végzem, a többit otthon - árulta el Tamás, aki szüleivel és öccsével él egy 4. emeleti lakásban. - A család szerencsére tolerálja a hobbimat, szüleimnek különösen tetszenek a munkáim, a testvérem pedig állandóan bombáz az ötletekkel, hogy mit készítsek neki. A 6 éves unokahúgom, Rebeka is kapott már egy kisszéket, ülőkéjén egy mosolygó nyuszival.


Itáliai mesterek honosították meg
Az intarzia a bútorművesség egy különleges díszítő technikája, már az ókori görögök, bizánciak és indiaiak is ismerték. Hazánkban itáliai mesterek honosították meg. Sokan összetévesztik az eltérő technikájú faberakással. Előbbinél kivágott és összeillesztett furnérlemezeket ragasztanak a bútorra, utóbbi esetében a hordozó felületen bemélyedéseket alakítanak ki, abba helyezik a berakást. Az intarzia a 20. század második felében önálló iparművészeti ággá nőtte ki magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!