Otthon

2011.01.26. 15:33

A veréb is madár, szeressük!

A verebeket nem tartjuk sokra, szaporák, szemtelenek, mindent összepiszkítanak, egy időben még az is elterjedt róluk, hogy betegségeket terjesztenek. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) most arra figyelmeztet: óvjuk a fajt, mert veszély fenyegeti.

Osváth Sarolta

A meteorológiai előrejelzések szerint visszatér a tél, még az is lehet, hogy ismét számottevő havazásban lesz részünk. Gondoljuk a madarakra, töltsük fel az etetőket, mert a kis testű állatok energia nélkül rövid idő alatt elpusztulnak.

Ne zavarjuk el a verebeket sem az éltető tápláléktól, inkább tegyünk ki számukra több eleséget, vagy készítsünk külön etetőket. Nyugat-Európa jelentős területein ugyanis a veréb - különösen a 2007-es év madarának választott a mezei veréb – ma már ritkának számít.

Az Egyesült Királyságban például az ezredfordulóra a verebek létszáma 96 százalékkal esett vissza. A madarak kipusztulása  - sajnos több példa igazolja a történelemben -  a tápláléklánc felborulásához vezet. A II. Világháború után, a nagyüzemi mezőgazdaság kialakulásával a verebek nem találtak fészkelőhelyet, a permetezés miatt pedig kevesebb és főként mérgező rovartáplálékhoz jutottak.

Ma már az Európai Unió egységes madárvédelmi politikát folytat és a tagállamok számára kötelező az erre vonatkozó irányelvek betartása. Kínában 1958-1962 közötti időszakban - mivel azt gondolták, hogy a kis madarak nagy tömege dézsmálja a rizsföldeket - , a lakosságot arra kötelezték, hogy folyamatosan riasszák a madarakat, amelyek így nem tudtak leszállni, táplálkozni és pihenni. Megsemmisítették a fészkeiket, összetörték a tojásaikat és megölték fiókáikat. 1960-ban a kínai tudományos akadémia tudósai megállapították, hogy a verebek elsősorban rovar-, nem pedig magevők, de akkor már késő volt. A túlszaporodott rovarok elpusztították a vetést és a kialakuló éhínségben legalább harmincmillió ember vesztette életét. Magyarországon egyelőre nem csökken a verébállomány, a házi verebek száma  - az MME adatai szerint - ugyan az utóbbi időben évente 2,1 százalékkal csökkent, de a mezei verebek évi 3,5 százalékos szaporodást produkáltak.  Ennek szellemében átalakították az előző, csaknem egy évszázada verébmentesként kidolgozott dúcetetőt: eltávolították az oldalüvegeket és a csak a cinegéknek megfelelő alsó bejáratokat, illetve készítettek külön veréblakótelep-odukat is.

Nem kell attól félni, hogy a verébcsapatok elkergetik az etetőktől a cinegéket. A látszat csal, ugyanis "elűzöttnek” látszó cinege egy-két napraforgómagot felkapva a sűrű bokrosban egyedül szeret táplálkozni, míg a pintyfélék a maghalom közepébe ülve folyamatosan az etetőn tartózkodnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!