Újabb lebukás

2018.04.06. 15:52

Vonáék is támogatják a migránsok befogadását

A betelepítési kvótában látják a megoldást.

Kecskemét, 2014. március 8. Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje (b) és Gyöngyösi Márton, a párt országgyûlési képviselõjelöltje beszélget a Jobbik lakossági fórumán Kecskeméten, a Három Gúnár Rendezvényházban 2014. március 8-án. MTI Fotó: Bugány János

A bevándorlók szükségszerű befogadásáról és a Szíriából érkező menekülteknek járó politikai menedékjogról beszélt a Jobbik egyik vezető politikusa egy angol nyelvű interjúban – írja a borsonline.hu hírportál. Gyöngyösi Márton az ESJ Newsnak keményen bírálta a kormány menekültpolitikáját. Azt üzente, Brüsszel számíthat a Jobbikra a bevándorláspárti intézkedéseket illetően.

Nem is olyan régen még tízezer fős, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila által vezetett tömeg követelte a Kossuth téren a „náci” Gyöngyösi Márton eltávolítását a közéletből, amiért a jobbikos képviselő a zsidó származású és szerinte ebből fakadóan nemzetbiztonsági kockázatot jelentő képviselők listázását indítványozta – emlékeztetett a Pesti Srácok hírportál. A Jobbik külpolitikusa azóta nagy utat járt be, és most olyan interjút adott egy liberális szellemiségű szaklapnak, amelyben már Orbán Viktor állítólagos populizmusa és menekültellenessége miatt aggódik.

Igent mondott a betelepítési kvótára

A Jobbik külpolitikusa az interjúban bírálta a kormány bevándorláspolitikáját is:

– Nincs más választás, mint hogy politikai menedékjogot adjunk a Szíriából érkező bevándorlóknak

– nyilatkozta Gyöngyösi Márton. A politikus kifejti: azokat, akik papírjaikkal bizonyítani tudják, hogy a szíriai Aleppóból érkeztek, menekültnek kell nyilvánítani.

Arra a kérdésre, hogy ez magában foglalja-e a betelepítési kvótát, egyértelműen igennel válaszolt. („Yes, of course” – „természetesen igen”.)

Vagyis gyakorlatilag vakon elfogadnák a kötelező kvótákat és a Brüsszelből érkező utasításokat, és szerinte az lenne a helyes, ha Magyarország a bevándorlás kapcsán betartaná a nemzetközi egyezményeket. Gyöngyösi Márton szerint ugyanis ezeket a szerződéseket a magyar kormány semmibe veszi, mert kiindulási országtól függetlenül nem enged be bevándorlókat, sőt elutasítja a betelepítési kvótákat is. A Jobbik egyik vezető politikusa emellett kifejtette:

a Jobbik álláspontja az, hogy a migránsok befogadása több esetben szükségszerű, és a szolidaritás is ezt kívánja.

A kormánypártok szerint a Jobbik Brüsszelnek üzent, hogy más ellenzéki pártokhoz hasonlóan, a Jobbikra is számíthatnak a bevándorláspárti politikában.

Botkával fúj egy követ Gyöngyösi Márton

Nem Gyöngyösi Márton az első, aki pártja migrációs politikájával kapcsolatos terveit a külföldi médiával osztja meg.

– Azon leszünk, hogy minél gyorsabban le tudjuk bontani

– ezt tavaly nyáron Botka László, az MSZP akkori miniszterelnök-jelöltje mondta a Reutersnek, kifejtve: ha kormányra kerülnének, minél hamarabb lebontanák a magyar határt védő kerítést.

A Jobbik legutóbbi migránspárti nyilatkozata egyértelmű bizonyíték arra, hogy gyakorlatilag nincs különbség a Jobbik és a baloldal bevándorlással kapcsolatos álláspontja között – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki azt is kiemelte: ugyanazt gondolják, és most már ugyanazt is mondják erről a kérdésről.

A Jobbik a hatalomért mindenre képes

A kormánypárti politikus szerint azt tudni lehet, hogy a Jobbik a hatalomért és a pénzért mindenre képes. Most azonban ebben a kulcskérdésben is „lebuktak” – vélte. A fideszes politikus kifejtette: Gyöngyösi Márton egy interjúban arról beszélt, hogy „gyakorlatilag elfogadnák a kvótákat, és elfogadnák a külföldről diktált diktátumokat”. Mint mondta: ez figyelmeztető jel, hogy nem lehet megbízni a Jobbikban.

Rámutatott: miközben Vona Gábor azt próbálja bizonygatni néhány nappal a választások előtt, hogy ők megtartanák a kerítést és megvédenék az országot, aközben Gyöngyösi Márton egy lapinterjúban arról biztosítja a migránspárti erőket, az egész „Soros-hálózatot” Brüsszelben, hogy a Jobbikra is számíthatnak a migrációs politikában.

Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy Vona Gábor és a Jobbik a baloldallal együtt bontaná le a határzárat, elfogadnák a külső nyomást és végrehajtanák a kvótákat és a betelepítéseket – összegzett.

Ezért mondják azt, hogy Magyarország védelmében csak a Fideszre és Orbán Viktorra lehet számítani, és arra kérnek mindenkit, mindkét szavazatával a Fideszt támogassa a választásokon, április 8-án – közölte Hidvéghi Balázs.

Borítóképünkön Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje (b), valamint Gyöngyösi Márton

MTI Fotó: Bugány János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában