Ország-világ

2020.10.29. 15:49

Visszavonta 11 pontos járványügyi javaslatcsomagját a Párbeszéd

Visszavonta a Párbeszéd azt a 11 pontból álló javaslatcsomagját, amelyet a koronavírus-járvány elleni küzdelemmel kapcsolatban nyújtott be az Országgyűlésnek a párt elnöke, Szabó Tímea.

Budapest, 2019. június 18. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd fõpolgármester-jelöltje és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke érkezik a sajtótájékoztatójukra, a Kossuth térre 2019. június 18-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A törpepárt nem indokolta döntését – írja a Pesti Srácok, hozzátéve: Karácsony Gergelyék pártja ezzel ismét bebizonyította, hogy mennyire kell komolyan venni őket.

A Párbeszéd drasztikus intézkedéseket akart bevezetni. Így például azt, hogy olyan szigorú feltételekhez kössék a tömegközlekedés használatát, hogy a nyugdíjasok azt nem tudnák igénybe venni. (Emlékezetes, hogy a járványhelyzet kezdeti szakaszán a főpolgármester első intézkedései között szerepelt a BKV járatainak ritkítása, ez azonban a járatokon még nagyobb tömegek kialakulásához vezetett volna.)

Mint azt korábban a Pesti Srácok megírta, Láng Zsolt, a budapesti Fidesz-frakció vezetője rövid videóban reagált a főpolgármester pártjának hétfőn benyújtott, tizenegy pontos járványügyi javaslatcsomagjára. Láng Zsolt ebben arról beszél, hogy járványhelyzetben a járatokat sűríteni kell, illetve mindenki számára biztonságossá kell tenni a közlekedést, nem pedig kitiltani a nyugdíjasokat. A frakcióvezető szerint a Párbeszéd javaslata értelmetlen és értelmezhetetlen. A hír hallatán a budapestiek is felháborodtak, akik a Metropolon keresztül üzentek Karácsony Gergelynek és pártjának.

Borítókép: Karácsony Gergely és Szabó Tímea egy korábbi sajtótájékoztatón a budapesti Kossuth téren, a Parlament előtt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában