Hitvallás

2021.08.20. 11:18

Varga Judit: Szent István jó döntést hozott (videó)

Jó döntésnek nevezte augusztus 20-ai ünnepi beszédében az igazságügyi miniszter, hogy Szent István király – elfogadva a római pápa fennhatóságát – népét a keresztény kultúrkör részévé tette.

Forrás: Facebook

Fotó: Varga Judit

Ez a döntés ma is meghatározza Magyarország helyét Európában és a világban

– mondta Varga Judit pénteken Soltvadkerten, a Hősök terén tartott ünnepségen.

Az Alaptörvény Nemzeti hitvallása is hirdeti: büszkék vagyunk arra, hogy Szent István király ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette – közölte.

Bár a kívülről jövő kritika, támadás és vádaskodás lassan a mindennapjaink részévé válik, „mi magyarok az önkény helyett mindig is a szabad akaratot választottuk”

– mondta a miniszter.

Hiába próbálják a magyarokra aggatni a „fekete bárány”, vagy a „különutas” jelzőt, a magyarok szeretnek saját sorsukról maguk dönteni. Meghallgatják a másik felet és tiszteletben tartják álláspontját, de azt nem fogadják el, hogy akaratukat elnyomják, értékeiket relativizálják, vagy idegen eszméket erőltessenek rájuk – közölte.

Fontos a keresztény tradíció és a magyar kultúra megtartása, az önazonosság védelme, a nemzet szellemi és lelki egységének ápolása – mondta a miniszter.

Büszke európaiként „hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez”. Ez az öntudat, ez a Szent István-i hagyaték tette lehetővé, hogy a magyarok egy évezreden át fennmaradjanak és gyarapodjanak – fűzte hozzá.

Varga Judit a mohácsi csata és a muhi csata közeledő kerek évfordulóira utalva azt mondta, hogy már nincsenek a politikai térképen azok, akik a győzelmeket megünnepelhetnék.

Ugyanígy vált semmivé a Habsburg-birodalom és a Szovjetunió – közölte a miniszter, hangsúlyozva: a magyarok, vesztes csatáik ellenére, mégis itt vannak.

Szent István máig hatóan alakította a magyarok sorsát döntésével. A sors kovácsolta a magyar nemzeti büszkeséget és öntudatot, alakította ki a magyarokban az élni akarás és a túlélés ösztönét

– mondta.

Ezek az ösztönök formálják ma is azt az akaratot, amellyel ellent tudunk állni „az újkori népvándorlásnak, a nyugati önpusztító ideológiáknak és a brüsszeli birodalmi törekvéseknek” – közölte Varga Judit.

Most ismét a magyarokon múlik, hogy eldöntsék: megőrzik Magyarországot úgy, ahogy van, vagy hagyják, hogy múló szellemi áramlatok és idegen ideológiák szétzúzzák a nemzetet és annak erős szövetét, a családokat

– mondta.

Az ünnepség elején Temerini Ferenc, Soltvadkert polgármestere (Fidesz-KDNP) mondott köszöntőt, majd kenyérszentelő szentmisét tartott Jeney Gábor katolikus plébános. Az eseményen többek között Kerényi János és Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő is részt vett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában