fontos történelmi pillanat

2020.05.02. 14:17

Varga Judit: ne feledjük el a sok áldozatot!

30 évvel ezelőtt, 1990. május 2-án alakult meg a rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlés. Ez volt az a pont, ahol Magyarország végérvényesen leszámolt a kommunizmus elnyomásával és visszatért a demokrácia útjára – írta a Facebookon az igazságügyi miniszter.

Varga Judit úgy fogalmazott: hazánk egyik fontos történelmi pillanata, a magyar állami szuverenitás kiemelt dátuma volt 1990. május 2-a, amire mindig emlékezni fogunk.

„Mindez nem jöhetett volna létre a magyar emberek hazaszeretete és bátorsága nélkül, akik 1956-ban és 1989-ben is megmutatták, hogy nem kérnek az idegen uralomból és a zsarnokságból”

- írta közösségi oldalán Varga Judit.

Az igazságügyi miniszter hozzátette: három évtizeddel később most büszkén ünnepeljük ezen a napon a parlamenti demokráciát.

„A mostani, kihívásokkal teli időkben se feledjük el a sok áldozatot, ami árán eljuthattunk odáig, hogy ma egy szabad, büszke Magyarországon élhetünk” – hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában