civil egyeztetés

2020.02.27. 13:45

Varga Judit: a kormány az áldozatok mellett áll

Várják a gyermekvédelem és a családon belüli erőszak kérdéseivel kapcsolatban a javaslatokat.

Szeged, 2019. szeptember 25. Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond egy fórumon Szegeden, a Gál Ferenc Fõiskola dísztermében 2019. szeptember 25-én. MTI/Rosta Tibor

Forrás: MTI

Fotó: Rosta Tibor

A kormány az áldozatok mellett áll – jelentette ki az igazságügyi miniszter a tárca családjogi civil munkacsoportjának csütörtöki budapesti ülésén.

Varga Judit elmondta: a nők, a gyerekek, a családok védelmének további erősítése érdekében a kormány szeretné elősegíteni az együttműködést a védelmi rendszerben résztvevő különböző – állami és nem állami – szervezetek között. Ez a célja a civil szervezetek képviselőinek részvételével megtartott csütörtöki ülésnek is – tette hozzá.

A kormány azonnal reagált a családon belüli erőszak, a gyermekbántalmazás közelmúltbeli tragikus eseteire, például a feltételes szabadságra bocsátás és a gyermekvédelmi jelzőrendszer szabályozásának módosításával – folytatta -, de általában nincs jogalkotási kényszer. Semmi szükség a törvények szaporítására, elsősorban a meglévő jogszabályok hatékonyabb alkalmazása, a rendszerben lévő lehetőségek jobb kihasználása a fontos, és csak ha feltétlenül szükséges, akkor alkotnak újabb jogszabályokat – hangsúlyozta a miniszter.

Az első feladat az érintett szervezetek jobb együttműködésének, az áldozatokhoz való empatikus hozzáállásnak és az információáramlásnak a javítása

- közölte. Azért is szükség van erre, hogy az érintettek tisztában legyenek azzal, hová fordulhatnak segítségért. Főként a gyermekvédelmi jelzőrendszer működése, a kapcsolati, családon belüli erőszak, a kapcsolattartás és a jogellenesen külföldre vitt gyerekek hazahozatala terén keresik a különböző intézmények, szervezetek közötti jobb koordináció lehetőségét – mondta Varga Judit.

A minisztérium a [email protected] címre várja az ezzel a témával kapcsolatos javaslatokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában