Karácsonyi módosítás

2018.12.19. 05:58

Változik a fővárosi tömegközlekedés menetrendje ünnepekkor

December 24-én délután 4 óráig járnak a nappali járatok, újévkor pedig egész éjjel közlekednek a metrók.

Budapest, 2018. szeptember 27. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2-es villamosvonalán, jórészt a Duna-partján közlekedõ egyik szerelvénynek belsõ tere kora este. E közösségi jármû vonalát a National Geographic 2012-ben a 7. helyen beválasztotta a világ tíz legszebb villamosvonala közé. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint december 22-étől január 1-jéig mindennap Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között jár a 3-as metró, tehát csak a Lehel tér és Újpest között kell pótlóbusszal utazni.

December 22-én és 23-án, szombat-vasárnap több nagy forgalmú villamos-, autóbusz- és trolibuszvonalon a szokásosnál gyakrabban indulnak a járatok, így például a 2-es, a 4-6-os és a 17-es villamost, több trolit és buszt is a megszokottnál sűrűbben indítanak.

December 24-én, hétfőn a nappali járatok reggel és napközben a szombati menetrend szerint közlekednek 15-16 óráig, majd a legtöbb vonalon az éjszakai járatokkal lehet utazni. A Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc-repülőtér között közlekedő 100E busz a Deák térről 25-én 0.40-ig, a Liszt Ferenc-repülőtérről pedig 1.20-ig jár.

December 25-én és 26-án az ünnepnapi, munkaszüneti napi indulásokat kell figyelni a menetrendben.

December 27-én és 28-án az iskolai szünet idején érvényes munkanapi, illetve több vonalon év végi menetrend lesz érvényben, amelynek értelmében több kisebb forgalmú járat nem közlekedik, és nem jár majd a D11-es hajó sem.

December 31-én napközben a szombati menetrend szerint indulnak a járatok.

Szilveszter éjjelén egész éjszaka jár a 2-es, a 3-as és a 4-es metró, a békásmegyeri és a csepeli HÉV, a 4-es és a 6-os villamos, valamint az 5-ös, a 7-es, a 8E és a 9-es busz.

Az éjszakai buszok vonalán – néhány kivétellel – sűrűbben induló vagy nagyobb járművek közlekednek.

Január 1-jén a járatok az ünnepnapi, munkaszüneti menetrend szerint közlekednek, január 2-ától a 3-as metróval ismét a felújítás idején érvényes forgalmi rend szerint lehet utazni – olvasható a közleményben.

Borítókép: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2-es villamosvonalán, jórészt a Duna-partján közlekedő egyik szerelvénynek belső tere kora este.

Forrás: MTVA / Jászai Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában