hangfelvételek

2020.07.07. 08:39

Vádat emeltek terrorizmus miatt a volt bolíviai elnök ellen

Az ügyészség elfogatóparancsot is kiadott Evo Morales ellen.

Vádat emelt és elfogatóparancsot adott ki a bolíviai ügyészség hétfőn a terrorizmussal gyanúsított Evo Morales volt elnök ellen – közölte az ABI bolíviai hírügynökség.

A vádak alapját olyan hangfelvételek képezik, amelyeken a volt államfő a tavalyi országos megmozdulások idején állítólag felszólította a helyi kokatermesztők vezetőjét, hogy híveivel zárja le a városokba vezető utakat. A volt elnök támogatói Morales kényszerű lemondását követően fontos bolíviai nagyvárosokba vezető útvonalakat torlaszoltak el, s ezeket a településeket légi úton kellett ellátni élelmiszerrel.

A 2006-ban hatalomra került politikus tavaly novemberben lemondott, miután az országon véres tiltakozások söpörtek végig, mert az ellenzék és az Amerikai Államok Szervezete szerint csalással nyert az októberben tartott elnökválasztáson. Morales először Mexikóba, majd Kubába, végül Argentínába menekült, ahol menekültstátuszt kapott. Bolívia vezetését Jeanine Anez, az ország ideiglenes államfője vette át.

Morales ellen már tavaly év végén is kiadtak egy elfogatóparancsot, emellett eltiltották a korábbi elnököt a részvételtől a szeptember 6-án esedékes parlamenti választásokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában