gyanúsítás

2021.02.13. 09:31

Vádat emeltek az erdészre puskát fogó orvvadász ellen

A férfi 2020 szeptemberében a nála lévő, hangtompítóval felszerelt puskát csőre töltötte, és a vadászokra fogta.

Vádat emeltek az ellen az orvvadász ellen, aki a puskájával fenyegette meg az erdészt Jánoshalmán – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy az ügy még 2020 szeptemberében történt: az erdész Jánoshalma külterületén cserkelni indult egy vendégvadásszal.

Az erdőben sétáltak, amikor váratlanul szembe találkoztak egy fegyveres ismeretlennel, akiről az erdész – hivatásos vadászként – rögtön tudta, hogy orvvadász lehet.

Az idegen a nála lévő, hangtompítóval felszerelt puskát csőre töltötte, és a vadászokra fogta. Mindkettőjüket megfenyegette, majd felszólította őket arra, hogy menjenek a dolgukra, végül hátrálni kezdett, majd elszaladt.

Később kiderült, hogy a fegyvert menekülés közben eldobta az erdőben.

A bejelentés nyomán a rendőrök az orvvadász keresésébe kezdtek, majd néhány napon belül beazonosították, lakásán elfogták, és gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették.

A jánoshalmi gyanúsítottól először az erdőben viselt ruházatát foglalták le, később pedig előkerült az erdőben eldobott puska is, amelyről a szakértő megállapította, hogy lőfegyvernek minősül, és emberi élet kioltására alkalmas.

A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsítottat a kiskunhalasi nyomozók közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsítják – áll a rendőrség közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában