Járvány

2020.06.01. 13:42

Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén

Mind a vendégek, mind a szolgáltatók fegyelmezetten betartják az előírásokat.

Hévíz, 2020. május 9. Fiatal pár a hévízi tófürdõben az újranyitás napján, 2020. május 9-én. A fürdõt a koronavírus-járvány miatt március 17-én zárták be. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán hétfőn Hévízről bejelentkezve.

Könnyid László közölte: jellemzően pénteken nyitott ki a szálláshelyek döntő többsége, szinte valamennyi vendéglátóegység és a fürdők is várják már a vendégeket országosan.

Azt mondta: kedvezőek a tapasztalatok, mind a vendégek, mind a szolgáltatók fegyelmezetten betartják az előírásokat.

A vezérigazgató-helyettes szerint méréseik már hetedik hete azt mutatják, hogy a belföldi vendégek egyre inkább az országhatáron belül tervezik nyári pihenésüket, jelenleg kétharmados ez az arány. A korlátozások enyhítése óta napról napra emelkedik a foglalások száma – emelte ki.

Az első nagy hullám a pünkösdi hétvégén volt, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban azt látni, hogy naponta 2000-2500 új foglalás érkezik, többségében júliusra és augusztusra. A Balaton mellett valamennyi élővízhez és turisztikailag meghatározó térségbe, valamint a szálláshelyek teljes spektrumában érkeznek a foglalások – mondta.

Hozzátette: a szállodák mellett a panziók és egyéb magán szálláshelyek után is sokan érdeklődnek.

Könnyid László hangsúlyozta: az útnak indulóknál a biztonság lesz az elsődleges szempont, ugyanakkor élményeket is keresnek a turisták. A vendégeket elsősorban az érdekli, hogy a szolgáltatók mit tesznek a biztonságukért.

Arról is beszélt, hogy a turizmusban csaknem négyszázezer ember dolgozik Magyarországon, a szektor gerincét magyar családi tulajdonú vállalkozások adják.

Ezért a Magyar Turisztikai Ügynökség itthon maradásra buzdító kampányával is azt üzenik, hogy a belföldi nyaralást választók a magyar munkahelyeket és a turizmusban dolgozó hazai családokat támogathatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában