járvány

2019.06.13. 17:52

Újabb ember halt bele az ebolába Ugandában

Az áldozat egy 50 éves nő, szerda éjjel vesztette életét.

Újabb ember halt bele az ebolába Ugandában a helyi hatóságok csütörtöki tájékoztatása szerint.

Az áldozat egy 50 éves nő, és szerda éjjel vesztette életét. Az asszony a nagyanyja volt annak az ötéves kisfiúnak, aki az első halottja volt a Kongói Demokratikus Köztársaságból átterjedt betegségnek Ugandában.

A nő egy másik, hároméves unokáját, aki szintén elkapta a vírust, több, vélhetően szintén ebolás családtagjával együtt visszaküldték Kongóba. Ugandában további eseteket is vizsgálnak, hogy ebolafertőzéses esetekről van-e szó. Az afrikai ország hatóságai felszólították a Kongói Demokratikus Köztársasággal szomszédos vidékeken élőket, hogy legyenek elővigyázatosak, mossanak gyakran kezet szappannal, ne fogjanak kezet, ne öleljenek meg másokat, és jelezzék, ha ebolagyanús esettel találkoznak. Továbbá kerüljék a tömeget, ne menjenek többek közt misére vagy piacra, temetésre, esküvőre.

Kongóban már több mint ezren haltak bele a vérzéses lázzal járó fertőzésbe.

Az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti bizottsága pénteken rendkívüli ülést tart annak megállapítására, hogy a mostani, tavaly óta tartó ebolajárvány ad-e okot nemzetközi közegészségügyi aggodalmakra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában