győz a net?

2020.01.29. 19:53

Túlélésükért küzdenek az olaszországi újságárusok

Az utóbbi tizenöt évben az olaszországi utcai újságos standok fele megszüntette tevékenységét.

Este kilenckor egy pohár aperitíffel kezdődik a túlélésükért küzdő olaszországi újságárusok úgynevezett fehér éjszakája szerdán, amelyen éjszakai nyitvatartással akarják felhívni a figyelmet az ágazat súlyos válságára. Mintegy negyven olaszországi város újságárusai csatlakoztak az érdekeiket képviselő SiNaGi szakszervezet kezdeményezéséhez.

Éjszakai nyitvatartással „tiltakoznak” standjaik folyamatos bezárása ellen, amelyhez a tömeges olvasóhiány vezet. A demonstráció – olasz módra – egy pohár itallal veszi kezdetét. „Nincs azonban ünneplésre okunk” – fejtette ki Giuseppe Marchica szakszervezeti képviselő. Az adatok szerint az utóbbi tizenöt évben az olaszországi utcai újságos standok fele megszüntette tevékenységét: a most is működő 42 ezer újságosnak pedig további ötven százaléka küzd a túlélésért.

Az olaszországi újságos standok bevétele a tíz évvel ezelőtti 5 milliárd euróról 1,8-ra esett vissza. Az ágazat válságát mindenekelőtt az újságolvasók számának rohamos csökkenése okozta: a számtalan olasz napilapból csak nyolcnak haladja meg a 100 ezret a napi példányszáma. A legolvasottabbnak számító napilap Corriere della Sera 300 ezernél áll, ami a korábbi példányszám kevesebb mint fele.

Az olaszok ma már interneten olvassák a híreket. Csapást mértek az újságárusokra a Rómában és Milánóban 2005-től bevezetett ingyenes lapok, amelyeket napi több mint fél millió példányban terjesztenek.

A fehér éjszakához egy milánói újságosbódénál Cristina Tajani az észak-olasz város kereskedelmi tanácsosa is csatlakozott. Hangsúlyozta, hogy az újságos standok a „plurális és demokratikus kultúra” fennmaradását biztosítják, ezen kívül társadalmi találkozópontok szerepét is betöltik.

A La Repubblica napilapnak nyilatkozó Nicolo' De Angeli milánói újságos, aki a dédapjától örökölt standot vezeti, „kulturális süllyedéssel” magyarázta a vevők eltűnését. „Ezért árulok már mindent a térképektől az üdítőkig” – hangsúlyozta. Kiemelte, hogy újságot egyre inkább csak az idősebbek vásárolnak, a fiatalok egyáltalán nem.

A felmérések szerint az újságos standok bezárása inkább a nagyvárosokra jellemző, miközben a kisebbekben úgy ahogy megmaradt a vevőkörük.

A szakszervezetek az olasz állam támogatását sürgetik, és javaslatcsomagot állítottak össze, hogy miként lehetne az újságstandokat megmenteni átalakítva őket információs-szolgáltatási pontokká.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában