Természeti katasztrófa

2018.10.08. 08:12

Tovább nőtt az indonéziai földrengés és szökőár halálos áldozatainak száma

A legfrissebb összesítések szerint már 1944 halottja van az indonéziai Celebeszt (Sulawesi) megrázó, 7,5-es erősségű földrengésnek és az azt követő szökőárnak – közölte a helyi katasztrófavédelem hétfőn.

Muhammad Thohir, a hadsereg szóvivője szerint még tovább emelkedhet a halálos áldozatok száma, mert egyelőre nem kaptak utasítást arra, hogy leálljanak a halottak utáni kutatással.

A hatóságok attól tartanak, hogy akár az ötezret is elérheti az eltűntek száma. Szeptember 28-án történt a természeti katasztrófa, és már gyakorlatilag nagyon kicsi az esélye annak, hogy találnak élve maradt embereket az összedőlt épületek romjai alatt.

A földrengésben megsemmisült házak számát mintegy 66 ezerre becsülik. Feltehető, hogy sokan rekedtek a romok alatt azokon a területeken, ahova a megrongálódott infrastruktúra és egyéb okok miatt még nem jutott el a hatósági segítség. Az első helikopteres szállítmányok is csak hamarosan érkezhetnek meg az érintett körzetekbe.

A helyi segélyszervezetek, köztük a vöröskereszt adatai szerint, mintegy 1800 embert kezelnek kórházakban különböző mértékű sérülésekkel. Az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatalának (OCHA) értesülései szerint csaknem 200 ezer embernek,köztük rengeteg gyereknek van szüksége sürgős segítségre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában