Vérontás

2021.01.11. 07:06

Többen meghaltak Caracasban bandák és a rendőrség összecsapásaiban

Legalább 23 ember vesztette életét a hétvégén Venezuela fővárosában, Caracasban bandák és a rendőrség összecsapásaiban – közölték jogvédők és a helyi sajtó vasárnap.

A vérontás péntek délután kezdődött a venezuelai rendőrség különleges műveleti erői (FAES) és a különleges taktikai műveleti egység (UOTE) razziájával a bűnszervezetek uralta La Vega fővárosi kerületben.

Marino Alvarado, a PROVEA jogvédő csoport aktivistája szerint a rendőrségi akció vasárnapig eltartott. Mint mondta, ez volt eddig a legtöbb áldozatot követelő „polgári biztonsági” művelet.

Alvarado és helyi sajtóbeszámolók szerint az összecsapásokban a biztonsági erők soraiban nem voltak áldozatok.

Sem a venezuelai tájékoztatási minisztérium, sem pedig a főügyész hivatala nem reagált megkeresésekre az ügyben.

Az ENSZ egyik tényfeltáró missziójának tavalyi megállapítása szerint Nicolás Maduro venezuelai elnök kormánya emberiesség elleni bűncselekményekkel felérő, módszeres emberi jogi jogsértéseket követett el. Az illegális kivégzésekben játszott szerepe és egyéb túlkapásai miatt pedig a FAES feloszlatását követelte. A venezuelai kormány akkor visszautasította az ENSZ-nek a venezuelai emberi jogi helyzetről szóló jelentését, amely Nicolás Maduro venezuelai elnök szerint hamis állításokat és torzításokat tartalmazott.

Venezuela a világ egyik krónikusan erőszak sújtotta országa, ahol a Venezuelai Erőszak Megfigyelőközpontja nevű jogvédő szervezet statisztikája szerint tavaly százezer lakosra 45,6 gyilkosság jutott.

A latin-amerikai országban politikai válság dúl Nicolás Maduro elnök és a nemzetközi támogatást élvező Juan Guaidó között, aki Venezuela ideiglenes vezetőjévé kiáltotta ki magát. Eközben a gazdaság mélyrepülésben van, a helyiek életét megkeseríti a hiperinfláció és az áruhiány. A kormányzat folyamatos nyomást gyakorol politikai ellenfeleire. Mindemellett az utóbbi években több millió venezuelai hagyta el az országot.

Címkék#venezuela

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában