tragédia

2019.12.12. 19:49

Többen életüket vesztették egy bangladesi illegális műanyaggyártó üzemben keletkezett tűzben

Legalább 13 ember meghalt, és 35-en életveszélyesen megsérültek.

A bangladesi főváros, Dakka közelében található egyik településen működő illegális műanyaggyártó üzemben keletkezett tűz – közölte a helyi rendőrség csütörtökön.

A Dakkától délnyugatra található Keraniganjban működő üzem szerdán délután kapott lángra, a tüzet csak nagy erőfeszítések révén tudta eloltani a tűzoltóság.

A hatóságok szerint egy munkás az épületben vesztette életét, tizenketten pedig a dakkai egyetemi kórházban hunytak el a súlyos sérülések következtében.

A rendőrség úgy tudja, mintegy 150 ember dolgozhatott a hullámos bádoglemezekkel borított egyszintes épületben.

A gyárat hatósági engedély nélkül működtették, a gondatlan emberöléssel gyanúsított tulajdonosok után körözést adtak ki.

A gyár – honlapja szerint – eldobható műanyag tálakat, tálcákat és poharakat gyártott.

A tűzeset egyik túlélője a The Daily Star című helyi lapnak elmondta, hogy egy kályha közelében nyolc, gyúlékony gázzal teli tartályt tároltak.

Az egészségügyi hatóságok arra figyelmeztettek, hogy a súlyos sérültek miatt a halottak száma emelkedhet. A munkások közül ugyanis többen füstmérgezést, illetve kiterjedt égési sebeket kaptak a testükön.

Bangladesben gyakoriak a tűzesetek a biztonsági előírások be nem tartása miatt. Januártól novemberig 154 ember halt meg és 350-en sebesült meg összesen 22 283 tűzesetben a bangladesi tűzoltóság és polgári védelem statisztikája szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában